Teenager Party 12.rész

  1. rész

 

 

A strandon semmi különös esemény nem volt.

Este hazamentem és aludtam reggelig. Most már csak kétnaponta kell járnom a piacra, így azt ma reggel elintéztem.

Még 20 nap és kezdődik a suli.

 

Délelőtt megjelent Edit. Éppen oktattam, ezért csak egy puszira futotta.

Levetkőzött, napozott. Délben vége lett a tanfolyamnak. Kettőre ment dolgozni.

Megbeszéltük, hogy este 10 kor várom a főbejáratnál.

Elmentünk hozzám, és a fentebb leírtakhoz hasonló bulit csaptunk.

Reggel is minden a már leírtak szerint zajlott.

Megbeszéltük, elég, ha minden másnap találkozunk, mert ilyen forró éjszakákból elég ennyi.

Eltelt a hét, visszajött a Klári. És én az Edittel megbeszéltek szerint élveztem, hol az egyik nő, hol a másik társaságát augusztus további részében.

A Jutka augusztus vége felé egyszer meglátogatott a strandon, De már nem jött el hozzám azzal indokolta, hogy másnap utazik, majd megkeres.

Augusztus 30-án éjjel leengedtem a medence vizét. 31-én jött egy ember a műszakról a leltár szerint átadtam mindent, leadtam a kulcsokat felvettem a fizetésem és hazamentem. Mivel 31.-e Csütörtökre esett, így volt egy három napom kipihenni ezt a szép, de fárasztó nyarat.

Vége lett életem egyik legszebb nyarának.

 

DE mi lesz most? Holnaptól gimibe fogok járni megint.

Hogyan fogom ezt az én kis kétfős hárememet (régebbiekről nem is beszélve) kezelni? Mindnyájunkra, de főleg szegény lányokra szűkösebb idők jönnek. Vagy mégsem?

 

Megoldottuk. Olyannyira, hogy a status quo Klári itt dolgozásának végéig fennállt még közel másfél évig. Akkor elvette az agronómus feleségül. Edittel való kapcsolatomnak a kétéves katonaság vetett véget majdnem 4 évvel később. Igaz, hogy azért közben is történt egy s más.

 

A világ eseményei közül ebben az időben (1972 szeptember) A müncheni olimpián történt túsz drámát emelném ki, amely nagyon megdöbbentette a világ közvéleményét. A fekete szeptember nevű palesztin terror szervezet túszul ejtett tizenegy izraeli sportolót, akik a

kiszabadításuk során vagy a terroristáktól vagy az akció csoport golyóitól haltak meg.

Akkor és azóta is elgondolkodom azon, hogyan követhettek  el a nagyhatalmak ilyen baklövést, hogy egy országra rátelepítenek egy másikat? Igaz hogy zsidók is ott éltek évezredek óta, de nem tudtak egy állam alakulatot összehozni. Gyermekkoromban még olyan térképről tanultunk, amelyen a területet Palesztínaként jelölik. Önök mit tennének, ha a nagyhatalmak így tönkre vágnák a hazájukat? (Mi magyarok átérezzük ennek a lehetetlen helyzetnek a súlyát, tragédiáját, mert 100 éve majdnem bedaráltak bennünket.)

És az a legelszomorítóbb az egészben, hogy 60 év alatt sem lehetett az izraeli-palesztín kérdést megoldani. Miért nem lehet határkérdésben megegyezésre jutni? Azért mert Izrael is megéri a pénzét. Agresszor politikát folytat. Miért nem lehet Palesztinának legalább egy jelentős kártalanítást fizetni az elvett területekért azoknak, akik okozták ezt az akkut konfliktust?

 

A Gimnáziumban minden ment a normális kerékvágásban.

Magdival az egész szünet alatt nem találkoztam. Nagyon vártam az első szünetet. A két és fél hónap alatt sokat fejlődött a lány. Igazi nő lett belőle. Első szünetben folytatott pár perces beszélgetésünkből azt szűrtem le, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól. Az is lehet, hogy ezt csak a sok zavaró ingernek, a folyosó zsivajának, s annak a következménye, hogy a többiek látnak bennünket. Megbeszéltük, hogy kettőkor találkozunk.

 

S össze is hoztuk a találkozót. Javasolta, menjünk ki a parkba a kedvenc padunkhoz, ahol először csókolóztunk.

Elszaladtam üdítőért a sörözőbe.

Iszogatjuk. Sem az óra szünetben, amikor először találkoztunk, sem azóta nem csókolóztunk.

  • Hogy telt a nyarad Édes?
  • Kösz jól. Voltam táborban a Balatonnál, küldtem lapot megkaptad.
  • Igen köszönöm.
  • Meg a nagynénémnél voltam három hetet Pécsen, vagy ahogy ott mondják Pécsett. Ha itthon voltam, a barátnőmmel kimentünk néhányszor a román határhoz a Bisztróba

( ezt azért emelte ki, mert mi is megfordultunk ott néhányszor.)

  • -És te mit csináltál?

Hú ha én azt elmondanám, gondoltam magamban.

  • Reggel hattól este hétig melóztam egész nyáron szabadnap nélkül. Este úgy estem be az ágyba.

Hirtelen az a jelenet ugrott be, amikor a Klárinak megfogtam a derekát, és berántottam az ágyra. Én estem alul, ő rám, majd csók, stb.

  • Jaj te szegény hogy bírtad?
  • Nem volt könnyű, igazi férfimunka volt.
  • És a csajok, csajoztál azért?
  • Ilyen nehéz munka mellett csajozni? Örültem, hogy élek. Az utolsó három szó az tény. Gondoltam magamban. Nem akartam neki fájdalmat okozni. A lelkem az övé volt, a testem meg tette, amit kell.
  • És te? nagyon sokat fejlődtél. igazi nő lett belőled. Egy igazi szex bomba, biztos udvaroltak a fiúk, nem igaz?
  • De igaz, nem tagadom, de én még mindig téged szeretlek.
  • Ó Édes, nem is hiszed mennyit gondoltam rád. Én is nagyon szeretlek.
  • Igazán?
  • Hát persze.

S ekkor két és fél hónap után újra csókolózni kezdünk. Ezt csináljuk 4 óráig. Akkor kikísérem a buszhoz, majd visszajövök a parkba inni egy korsó sört.

 

Most hogy már nem dolgozom, nekem kell menni a lányokhoz. Sajnos ez másképp nem megy. Gyalogos információ átvitel van. Igaz a nővérszállón van telefon a portán, de utcai telefonok egyáltalán nincsenek. El kellene menni a postára, hogy telefonálni tudjak, ahhoz meg már kb 300 m a szálló.

A szállón elvileg van portás, Nappal fel lehet menni látogatni, ha a portástól engedélyt kér az ember, de mivel nincs portás így megyek. Egyelőre nem tudom melyik szobában laknak a lányok, mert most járok itt először. Az első szobában megkérdem, így másodjára már jó ajtón kopogok.

Bemegyek.

  • Szia Klári!
  • Szia Jenő.
  • Látod most már én járok hozzád, vége van a nyárnak.
  • Edit?
  • 10-ig dolgozik
  • És te?
  • Én éjszakás leszek.
  • Akkor még van egy kis időnk. Mondom.

Csókolózunk.

  • Jól esne viszont egy zuhany, meg tudjuk oldani?

Őrt áll a fürdő ajtajában, amíg zuhanyozok, mert a szállón csak nők laknak. Egyébként eddig senkivel nem találkoztam a folyosón. Szerencsére nincs nagy jövés-menés.

Felavatjuk a szobáját. Nem túl kényelmes, mert csak egyes ágya van, ami egyébként természetes egy nővérszállón.

Negyed tíz körül távozom.

Hazaérve első dolgom, hogy feljegyzem, hogyan dolgozik a két lány. Ebből nagy valószínűséggel ki fogom kalkulálni, kit találok a szállón, ha megyek.

Ha pedig délelőttös, akkor megyünk hozzám.

Ha délutános, akkor szünet. Legalábbis annak, aki délutános, de nem nekem.

 

 

 

 

Persze ilyen elfoglaltság mellett otthon nem sok időm marad tanulni, finoman fogalmazva semmi. Ezért teljesen feleslegesnek tartom a táskám hozni-vinni. Az iskolapadomba bepakoltam mindent, ami kell a suliban.

Minden nap van oroszóránk. Elhatározom, hogy minden órán kitépek egy lapot az oroszkönyvből. Ma már nem vagyok rá büszke, mert könyvet tönkretenni nem nemes cselekedet, de valahogy ki kellett fejeznem, hogy nem akarok oroszul tanulni. A nyolc év alatt, sok ezer oroszóránk volt, de nem tudnék egy pohár vizet kérni.

 

Van világnézet óránk is. Szerencsére a tanárunk nem elvakult kommunista, egyébként nem emlékszem olyan tanárra, aki a kommunista ideológiát sulykolta volna belénk. Az általános iskolában voltak még ilyenek. Akik az úttörő mozgalom kapcsán próbálkoztak ilyesmivel.

Tanárunk végig vezet bennünket a filozófia történeten. A görög filozófusoktól (Szókratész, Platón, Arisztotelész)  egészen a klasszikus német filozófusokig ( Kant, Nietsche, Feuerbach, Hegel,) és persze eljutottunk Marxhoz is. Egyébként tudták azt, hogy Marxot Nyugat-Európában elismert filozófusnak tartják és tanítják nyugati egyetemeken napjainkban is?

Hogy hogy nem, a disciplina felkelti érdeklődésem, ezért órákat töltök a könyvtárban Marxot  sőt Lenint olvasva.

Ebben az időben volt egy párt szlogen. „Előre a lenini úton!” kézenfekvő volt és a mi filozófiánknak jobban megfelelt a szlogent így módosítani: „Előre a lennoni úton!”, s persze ennek megfelelően éltünk.

Hogyan mentem iskolába?

Bakancs, farmer, valami pamut ing, mellény, lábszárközépig érő fekete hátul felsliccelt posztókabát, Lenin sapka, görbe szárú pipa, mert ebben az időben pipáztam. Idős cigányemberek használtak ilyen típusú pipát akkoriban. Megyünk az iskolába két oldalamon a velem utazó lányokkal. Persze a kezemben semmi, mert mint írtam nem hordtam táskát. Befordulunk egy sarkon. A görbe szárú pipám a számban. Az iskola igazgatója kezében két nagy táskával velünk szemben két méterre.

  • Jól megy magának Bánfi. Morogva el.

Kiveszem a pipát:

  • Köszönöm Igazgató úr, igyekszem.

Pipa vissza. Így érünk a suli kapujába.

 

Most jut eszembe egy politikai eseményben is részt veszünk. Még javában folyik a vietnami háború. Ezért az iskola szervez egy tüntetést a vietnami háború ellen. Táblákat készítünk: „ El a kezekkel Vietnamtól”, „USA agresszor”. „Le az Imperializmussal” felíratokkal, s az egész gimnázium tanulói végig vonulunk a falu két bitumenes utcáján. Nagy feltűnést és csodálkozást keltve a helyi, főleg mezőgazdaságból élő ott lakók körében.

Bizonyára ennek köszönhető, hogy bő két év múlva befejeződik a vietnami háború.

Volt ebben a módosított pártszlogenben is valami, mert John Lennon nagy harcosa volt a vietnámi háború elleni küzdelemnek. Ebben az időben vetítették az Eper és Vér c. amerikai filmet, meg a Hair-t. S a párt és cenzúra egyre több amerikai filmet engedett be az országba. Meggyőződésem, hogy az amerikai filmeknek nagy szerepük volt abban, hogy kialakult az úgynevezett „amerikai álom” image Amerikáról. Pedig a valóságban Amerika mind a mai napig hatalmas deficitekkel küzd a társadalmi egyenlőtlenség, a faji megkülönböztetés, a szociális ellátás, s megkockáztatom még a demokrácia területén is és sok más területen. Negyven-ötven éve természetesen sokkal rosszabb volt a helyzet.

A CIA a világ egyik legundorítóbb szervezete, mert ellenőrizetlenül vagy a legmagasabb kormányzati szinten folytat felforgató tevékenységet a világ minden olyan országában, ahol nem Amerika érdekeinek megfelelően „táncolnak”. Amerika külpolitikája csapnivaló. Egy újabb „békés egymás mellett élés” doktrinára volna szükség. Hagyni kellene az iszlám és más népeket, saját időszámításuknak és történelmüknek megfelelően élni.

Biztos vagyok abban, hogy az Elnök sem tud minden a szarkeverésükről.

DE nem csak külföldön, belföldön is igen csúnya dolgokat művelt és művel jelenleg is. Sajnos úgy tűnik, soha senki nem tudja ezt a sunyi szervezetet felszámolni, átszervezni, tisztességes munkára kényszeríteni. Milyen ország az, ahol egy állami szerv megmérgezhet, megölhet (Marilyn Monroe, Jimi Hendrix, lelőhet (John F. Kennedy, Martin Luther King, Robert Kennedy) elnököt, polgárjogi harcost, igazságügyminisztert, s ki tudja még kiket?

Persze a hivatalos álláspontok szerint konkrétan megvan ki volt a bűnös. Ott is vannak kételyek. Azonban ha logikusan áttekintjük az áldozatok előéletét, tevékenységét, terveiket akkor egyenesen eljutunk azokhoz, akiknek érdekükben állt a neves személyek megölése.

Cui bono? ahogy ezt már a római jogban is kifejezték: kinek állt érdekében?

Egy öreg CIA ügynök nemrég vallotta be, hogy ő cserélte ki Marilyn Monroe altatóját sokkal erősebbre, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentett Kennedy elnökkel való afférja. Majd Kennedy elnök következett. Pacifista volt. Le akarta zárni a hidegháborút, ami nem tetszett az amerikai fegyver lobbynak, meg a héjáknak, az elvakult kommunista gyűlölő konzervatívoknak.

Ennek az írásnak nem az a célja, hogy az USA szennyesét kiteregesse, csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem (csak) a szovjet blokk volt a „gonosz birodalma” ahogy egy későbbi amerikai elnök minősített minket.

Amerikában ebben az időben olyan mértékű kommunista hisztéria keltés folyt, hogy semmiben sem különbözött a mi proletár diktatúránknál.

A Mc Carthy visconsini szenátor nevével fémjelzett politika (Mccartyzmus) jegyében indul el még az ’50 es évek elején az un. boszorkányüldözés, melynek alapján mindenkit zaklattak, aki valamilyen formában összefüggésbe volt hozható a keleti blokk országaival, vagy származása, vagy üzleti kapcsolatai, vagy politikai nézetei miatt, de elég volt egy rosszakaratú feljelentés is.  A republikánus kormányzatok az ellenzék zaklatására is használta a CIA-t az 50 es években nyíltan, azt követően finomított formában.

 

De a mccarthyzmusnak tucatjával vannak áldozatai, politikusok, közéleti személyiségek, tudósok, művészek, mint Orson Welles, Arthur Miller és Charlie Chaplin. Ám végül betelt a pohár: 1954 decemberében a szenátus 67-22 arányban döntést hozott, amelyben elmarasztalta a szenátort, aki az Eisenhower-kormány ellen intézett elkeseredett támadással válaszolt, és nyilvánosan bocsánatot kért az amerikai néptől, amiért arra biztatta őket, hogy Eisenhowerre adják voksukat. Egészségi állapota ezt követően megromlott, és McCarthy az alkohol rabjává vált. 1957-ben bekövetkezett halálának hivatalos oka akut hepatitisz volt.

McCarthy meghalt ugyan, de szelleme és munkálkodása máig él az amerikai társadalomban. Sokan személyes bosszúk és leszámolások céljára használták fel a mccarthyzmus paranoiás szellemét, mások félelemből, vagy hazaszeretetből nevezték meg kommunistaként ismerőseiket, barátaikat, és ezek a sebek csak nagyon lassan gyógyultak. Elia Kazannak, a nemrégiben elhunyt író-filmrendezőnek sokan haláláig nem tudták megbocsátani, hogy az 1950-es évek elején, a Joseph McCarthy vezette, Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló szenátusi albizottság előtt megnevezett nyolc embert, azt állítva róluk, hogy kommunista párttagok voltak vele együtt az 1930-as évek közepén.

A „Nagy Kommunista összeesküvés” elmélete nem más, mint az, hogy a „vörösök” belülről kívánják megdönteni az amerikai demokráciát. Ez azokban az években, a tömegpusztító fegyverek, a hidegháború árnyékában termékeny talajra hullott. A „Nagy Kommunista Összeesküvők” azok a neves értelmiségiek, katonák és tudósok lehettek, akik megkísérelték úgymond a kommunista forradalmat megvalósítani az Egyesült Államokban, ezzel megdönteni a fennálló államformát és megsemmisíteni az USA nemzeti integritását. 

 

Forrás Múlt-Kor Boszorkányüldözés Amerikai Módra  c. cikkéből  2003 december 11.

 

Vagy itt van egy másik díszes szervezet a Ku Klux Klán:

 

Ku-Klux-Klan (röviden: KKK, vagy Klan) több korábbi, illetve jelenleg is működő, titkosan szerveződő társaság neve, melyek az Amerikai Egyesült Államok területén működnek. Sok ezer ártatlan embert félemlítettek, korbácsoltak és öltek meg bőrszínük, hitük, meggyőződésük miatt.

 

Forrás: Vikipédia

 

S ez az ország a demokrácia bajnokának tartja magát. A II. VH.-t követően az USA több tíz fegyveres konfliktusba avatkozott be. De olyan helyet nem tud mondani senki, ahol pozitív lett volna végkifejlet.

 

Az amerikai filmek egy hamis képet festettek az USA-ról, s ennek bedőlt a világ.

Milyen már, hogy az amerikai filmekben a nők csak melltartóban aludhatnak meg szeretkezhetnek? Az amerikai cenzúra, a sötét, bigott, álszemérmes, képmutató, hamis attitűd megtestesítője. Amerika az ellentmondások földje. A gazdagság és a szegénység olyan elegye, ahol a gazdagok alig fizetnek adót, a szegényeknek meg még társadalombiztosításuk sincs. A gazdagok már többször felajánlották, hogy szívesen fizetnének több adót. Warren Buffett a világ egyik leggazdagabb embere kevesebb adót fizet, mint a titkárnője.

Vagy egy másik példa: katonának 18 éves kortól elmehetsz. Védheted a hazát, akár meg is hallhatsz érte, de egy sört csak 21 éves korod után ihatsz. Normális?

Lelőnek 69 embert egy rendezvényen.  Erre nem az a válasz, hogy szigorítják a fegyvertartást, hanem az, hogy javasolják, a népnek hordjanak magukkal fegyvert, hogy ha megtámadják őket, tudjanak visszalőni.

Vadnyugat.

 

Ennyit Amerikáról.

 

Visszatérek az én kis szerény életemhez.

Eljött az 1973-as esztendő. Ezt egyrészt a kultúrházban ünnepeltük, Ahol egy jó debreceni együttes játszott. Nem emlékszem már pontosan, hogy a Futótűz nevű formáció, vagy a Red Davis játszott-e, mert mindkettő igen jól le tudta játszani a nyugati zenéket.

Úgy jött ki, hogy Edittel ünnepeltem az újévet. Sajnos a Magdit szülei nem engedték el ilyen eseményekre, nem is értem miért?

Majd a buli után lementünk hozzám.

Három nap múlva a Klárival ünnepeltünk. Még tartott a téli szünet, s neki szabadnapja volt, így reggel kb. kilenctől másnap ötig velem volt.

 

A suli ment a maga útján. februárban el kellett dönteni ki hová akar jelentkezni?

Én is beadtam a Győri Közlekedés és Távközlési Főiskolára. Sajnos itt később nem a tanulmányi eredményem miatt, hanem a szemem miatt buktam el, mert kiderült, hogy színtévesztő vagyok. Kiderült minden szakhoz jó szem kell.

 

Közeledett az iskolai évvége. Illési tanár úr is áttekintette hogyan állunk. Amikor rám került a sor, egyből megjegyezte, hogy ilyen fásítást még nem látott, s javasolta menjek erdésznek.

Elkezdte számolni az egyeseimet. 50-nél már röhögött az osztály, 80-nál már a tanár úr is csapkodta a térdét úgy nevetett, tiszta hahota volt az osztály. Persze én is röhögtem saját szellemi nyomoromon.

Kilencvennyolcnál állt meg a számolásban. S miután a kb. két perces hahota után elcsendesedett az osztály azt mondja:

  • Engedje meg Benzolkám, hogy megelőlegezzek magának még két egyest, hadd legyen kerek szám.
  • Nyugodtan tanár úr, csak ne buktasson meg.

Nem buktatott, mert volt azért a száz egyes mellett más jegyem is.

 

Milyen érdekes, hogy egy tanár személyisége mennyire befolyásolja már azt is, hogy melyik tantárgyat szeretjük, melyiket nem? Milyen maradandó tudást és emlékeket őrzünk meg a hosszú együtt töltött órák után.

Volt egy ellen példa is: a magyar tanárnőnk. Szerintem lelkileg sérült introvertált, alkoholista

embergyűlölő némber, aki másodikban félévkor megbuktatott nyelvtanból egy októberben kapott egyessel, amelyhez olyan kiegészítést tett, ami miatt örökre meggyűlöltem.

  • Maga egy semmirekellő, csavargó, apagyilkos. S e eközben úgy nézett, mint egy fúria.

A többi tanárom normális, kiegyensúlyozott tiszteletre méltó ember volt.

Leérettségiztem, s mivel hajóskapitány, vagy repülésirányító nem lehettem, így nem mentem felsőbb iskolába.

 

Sajnos a Magdit, nagy gimnáziumi szerelmemet nem sikerült lefektetnem, hála a szigorú keresztény nevelésnek. A gimnázium befejezésével kapcsolatunk kezdett elsorvadni. S eljött a nap, amikor kaptam tőle egy levelet:

 

 

Kedves Jenci!

 

Úgy érzem, hogy minket nem egymásnak teremtett az Isten. Köszönöm, hogy általad megismerhettem a szerelem ízét és keserűségét is, hiszen a lányok elmondták, hogy te sokszor megcsaltál engem, s ez nagyon fájt. Sokat sírtam és gondolkoztam ezen. Úgy érzem, hogy te nem tudnál megmaradni mellettem. Hajt a véred. Úgy érzem most, hogy elhagytad a gimit, egy világ választ el bennünket egymástól. Régóta udvarol nekem egy srác innen a faluból. Kedves, rendes fiú, agronómus a Tsz-ben, katona is volt már, ezért úgy döntöttem járok vele.  Sok szerencsét és boldogságot kívánok az életben neked.

Puszi:

Magdi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elsötétült előttem minden. Leültem. Végigfutott az a három év, amit főleg délutánonként együtt töltöttünk a parkban és néhány buliban. A megbeszéltek szerint két nap múlva találkoztunk volna. A személyes búcsúra már nem adott lehetőséget. A bűnös elnyerte méltó büntetését. Megérdemeltem, de nagyon fájt. Szüleim is észrevették, hogy valami rossz hírt kaptam. Napokig alig ettem. Nem csajoztam, csak zenét hallgattam és néztem ki a fejemből.

Lassan meggyőztem magam arról, hogy a Magdi okos lány, s a lehető legjobb döntést hozta és ez így volt jó. Nem mentünk bele „ az élet egyre mélyebb erdejébe”. Nem veszekedtünk, nem ismertem meg házisárkányként, így nem vesztette el a lelkemben azt a nemes, tiszta képet, ahogy megismertem.

 

„Hány úton bandukolunk
a tenyerünkben megbúvó gazdátlan simogatással?
hány postaládához rohanunk
vacogó üzenettel, hogy ne felejts el,
rohanok hozzád, várj reám addig is.
Hányszor itatjuk szemünkből,
etetjük keserű szánkból?
Hány süket telefonkagylóba
suttogjuk árvaságát?
Hány autócsordán, felvert csapáson át
óvjuk pihegő simogatásainkat,
hogy arcodhoz odaszoríthasd.
Míg végül megállnánk valahol
és
leejtenénk
a
porba.”
/Ladányi Mihály/

 

Megbékéltem a fájdalommal, de azért életem során sokszor eszembe jutott, s ilyenkor Juhász Gyula ismert verse idézte fel azt a tiszta, mély szerelem érzését, amit Magdi személyén keresztül sikerült megismernem.

 

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen

 

 

Jelentkeztem újra a kórház strandra úszómesternek, de egy idősebb fazon megelőzött, pedig még májusban jelentkeztem. Így elmentem a tanácshoz a községi strandra jelentkeztem úszómesternek.

Gondoltam eltelik a nyár, addig gondolkodom, hogyan tovább?

A fürdő vezetőjéhez irányítottak, őt meg már jól ismertem. Hiszen, kivéve az elmúlt évet, törzsvendég voltam ott. Felvett.

A kórház strand nagymedencéjéhez hasonló lejtős fenekű 25×10 m-es medencére kellett felügyelnem.

Ez a strand más volt, mint a kórházi, amely intimebb, klubszerű hely volt. Itt persze sokkal több ember megfordult. A sötét barna termálvízzel megtöltött medence átláthatatlan volt, tehát sokkal jobban kellett figyelni arra, hogy annyi ember bukkanjon fel a víz felszínére, s lehetőleg élve, mint ahány alábukott.

Itt sajnos a nagy forgalom miatt úszó tanfolyamot sem tudtam szervezni, mert akkor vagy le kellett volna zárni a medence egy részét, vagy egy helyettesítőt kellett volna beállítani addig, míg az oktatás tart.

Sajnos, vagy nem sajnos? a két (le)ápolónőm is csak ritkán látogatott meg, mert itt belépőt kellett fizetni és hozzájuk képest messzebb esett, de azért bizonyos időnként találkoztunk.

Ide viszont a haverjaim, lányok, fiúk is jöhettek, így örültünk egymásnak, hogy az elmúlt nyárral ellentétben minden nap találkozhatunk.

Volt egy 6-8 fő tömörebb baráti csapat és egy lazább másik10-12fő, akik elfoglaltságaik miatt már csak ritkábban tehették meg a strandi kikapcsolódást.

Annak, hogy az úszómester barátai voltak akadt bizonyos előnye. Pl. kaptak kabint, egy kicsit többet megengedtem nekik, mint azoknak, akiket nem ismertem. Itt volt pl.a vízbe ugrálás, sok kába gyerek nem tekintett körül és ráugrott a vízben lévő, úszó társára. Természetesen az ugrálás tilos volt. Jöttek a haverok, akikről tudtam, hogy nagy ugrók és biztosan kezelik a vizet.

Mivel trambulinunk nem volt így nekifutásból ugrottunk fejeseket, amelyben a kezünk vizet érése számított. Egyébként megfontolandónak tartom az Úszószövetség részéről, hogy szervezzen egyszer egy ilyen versenyt is ki ugrik legmesszebb úgy, hogy szabályos fejest ugrik, de a cél: a messze. Persze a stílust is lehetne pontozni.

Nagyon látványos volt némelyik haverom stílusa és ahogy 6-8 m messze elugrott a medence széléről.

Természetesen erre a10-15 percre kitereltem erről a területről mindenkit.

Ekkor ugorhattak azok is, akiknek nem volt ilyen jellegű gyakorlatuk, amiből nevetséges ugrások keletkeztek.

A strandon büfé is volt, így sörözgettünk, a többiek kártyáztak, ulti ment 10 filléres alapon,

vagy fociztak.

Én nem játszottam, elvégre dolgoztam. S itt valóban szinte mindig résen kellett lenni.

A csajaimmal azért néha kilátogattunk ide. Amikor úgy jött ki a lépés még a régi szerzeményeimet kihoztam is egy kis éjszakai fürdőzésre.

Ez a víz, túlzás nélkül állíthatom, világviszonylatban párját ritkítja. Én is megfordultam a világban néhány termálfürdőiben, de ilyen csodálatos selymes, kellemes illatú vizet nem találtam, de ezen a véleményen voltak azok a külföldi német, holland és más nemzetiségű turisták, akik idetévedtek. Fentebb írtam, hogy sötétbarna volt, ha messziről néztük, közelről   bronz,vékonyabb rétegben vagy a nap sugaraiban sárgás-vörös, óarany, ehhez hozzáteszem, hogy színtévesztő vagyok, mint fentebb írtam, de az tény, hogy csodálatos.

Olyan mélyen és jót lehet utána aludni, hogy az ember tejesen kipihenten ébred, s másnap is nyugodt, kiegyensúlyozott marad tőle az ember.

Érdekes, hogy egy éve nem újítottam a hárememet. Valahogy tökéletesnek tűnt a szexuális életem és nem inspirált senki a Magdin kívül arra, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljek vele, őt meg nem kaphattam meg.

 

Ce la vie.

 

https://www.youtube.com/watch?v=tccpGP80oik Bee Gees

https://www.youtube.com/watch?v=qhOHwEqTzJU  Elvis

https://www.youtube.com/watch?v=iQ5itYUNu70  Slade

https://www.youtube.com/watch?v=tqketmsRz1E  Sweet

https://www.youtube.com/watch?v=P9uvpr_gm64  Nazaret

https://www.youtube.com/watch?v=MNRlCrI_Q-s  Uriah Heep

https://www.youtube.com/watch?v=W_jfHvcAXRY  Deep Purple

https://www.youtube.com/watch?v=8LhkyyCvUHk  Shocking Blue

https://www.youtube.com/watch?v=vGJTaP6anOU Elvis

https://www.youtube.com/watch?v=PXJJASDGc24  Bee Gees

 

Vége a 12. résznek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz + 3 =

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás