Teenager Party 8. rész

    1. rész

 

Klári köszönt rám és rángat ki megint az álomvilágból, vagy az ábrándozásból.

Most egy másik lánnyal jött. Pár centivel magasabb Klárinál, barna haja copfban, kedves barátságos arca van. Cicije kisebb. Ennyire jutok a stírölésben.

  • Hadd mutassam be a szobatársam, ő Edit.
  • Szia Edit, Jenő vagyok. Érezzétek jól magatokat, ha valami kérésetek van, szóljatok. Jó pihenést.

Megyek a dolgomra. délelőtt nekem is van két turnusom. meg a Zolikával, mint VIP vendéggel is foglalkoznom kell. A mindennapi finom kaják elég motiváció, hiszen sokszor még a haveroknak is jut belőle.

A közvetlen mellettünk lévő Prosecturáról, ami mindig emlékeztet ebben a szép környezetben az elmúlásra, egy óra körül előkerül két kórboncnok.

Két nyúzott sovány alkoholista alak, akik mivel már nem múlik el nap, hogy ne jönnének, sokszor elmesélik ki volt a páciens. S tudják, hogy viszolygok az ilyen hírektől, még tesznek rá egy lapáttal. Mint két dögkeselyű, komolyan úgy néznek ki.

DE még a röhögésük is hasonló.

Leülnek mellém.

  • Mostatok kezet? Kérdem.
  • Persze hogy mostunk, ha nem mostunk volna, csöpögnénk a vértől.
  • Jaj, hagyjátok már ezt a véres dumát, nektek nincs más témátok csak a vér meg a halál.
  • Hát elég jól benne vagyunk. Ma is már két embert szedtünk szét. Az egyik egy sofőr volt. Még nem volt ötven, vezetés közben szívinfarktust kapott. Így szétszedtük.

De a másik. Azt nagyon sajnáltuk. Egy nagyon szép csinos 21 éves lány. Kromofágot ivott. Nagyon biztosra akart menni, mert még volt annyi ereje, hogy a bal karján az ereit is felvágta. Azt mondják szerelmi csalódás. Szegény…

Ezen én is elgondolkodom később, mert ezek mellett nem lehet.

Rájövök a szerelem nagy érzelmeket vált ki belőlem is, hát akkor egy fiatal lányból, aki a szívét teljesen odaadja valami pernahajdernek, aki aztán cserbenhagyja. Bunkó módon nem foglalkozik kedvese érzelmeivel. Mint egy dúvad az erdőben átgázol mindenkin, testeken- lelkeken.

Egy kicsit magamra ismerek, de én vigyázok a lányok lelkére is, testére is. A gimnáziumban a lányok hozzám jönnek tanácsért, mit csináljanak fiúügyben, s ha szerelmi csalódásuk van, hozzám jönnek vigasztaló szavakért.

Elhatározom, hogy jobban odafigyelek arra, amit mondok a lányoknak, és ha úgy jön ki a lépés, hogy nem igazán jön be, akkor idejében abbahagyom, vagy kirúgatom magam. Így a lány megőrzi büszkeségét, csalódik bennem és megkönnyebbül, hogy ilyen hamar kimutattam  rossz tulajdonságaimat.

Én már edzett vagyok, túlélek minden szakítást. S mindig nagyon odafigyelek a legkisebb érzelmi megnyilvánulásra is. Nem venném a lelkemre, hogy valaki miattam lenne öngyilkos.

Egyébként van két-három lány, akiket bármikor leakaszthatok. Velük valamiféle edzőpartnerek vagyunk. Valahol összefutunk, s ha szabad vagyok és ő is, lemegyünk hozzám. Jó ahhoz viszont össze kell futnunk. Azt is lehetne, hogy elmegyek hozzájuk és becsengetek, de még nem próbáltam, mert nem vagyok egyikbe sem szerelmes.

 

De a Jutka az más. Elmennék érte a világ végére, becsengetnék hozzájuk, felhívnám, ha tudnám, hogy van telefonjuk.  Biztos van. Jól szituált család gyermeke. Megakadok. És mi van, ha nem akarna velem találkozni?

Akkor a csengetések csak zavarnák. Akkor többet rontok vele, mint nyerek. Akkor most mi a jó megoldás? Keresni, ostromolni a szerelmünkkel egy lányt, vagy hagyni szépen a dolgok folyását úgy, ahogy jön?

Újra itt van. Szép sudár alakját már a kerítést szegélyező sövények felett észreveszem.

A tanfolyam 30 napos. Ennek már eltelt az egyharmada. Még 20 napig biztosan elkíséri a húgát. De ez sem biztos. Lehet bármilyen nyári programja. Jó lesz rákérdezni.

Finoman rám mosolyog. Én is vissza fogom magam. A Hugi elment átöltözni egy kabinba.

Tudunk egy kicsit beszélgetni.

  • Örülök, hogy látlak. jól aludtál?
  • Kösz. elég nehezen aludtam el, felkavartál és te?
  • Én is, mert te is felkavartál. Írtó klassz élmény volt veled ez a tegnap este. Komolyan mondom ilyen temperamentumos hölggyel még nem találkoztam. Fantasztikus nő vagy.
  • Kösz. ezt te hoztad ki belőlem. Olyan vagyok, amilyen a partnerem.
  • Kösz.
  • Ma találkozunk?
  • Sajnos megjött a mensesem. Pihenjünk egy kicsit. Jó.
  • Jó.

Mondani akartam, hogy csókolózni azért tudnánk, de Ő maximalista, nem tudna megállni. Volt már részem vérszerződésben, így inkább elfogadom vita nélkül a kényszerpihenőt.

A Huginak elkezdődött az oktatás. Bementünk a kabinomba. A bugyiját betette a retiküljébe. átöleltem, s most finoman lassan megpusziltam az ajkát. Majd nagyon lassan és érzékkel csókolózni kezdtünk.

  • Most hagyjuk abba és menjünk ki. Mondta szinte ellentmondást nem tűrő hangon.

Kimentünk és aznap se puszi se pá nem volt több, csak egy intés.

Újabb kétségek gyötörtek. Lehet nincs is mensese? Lehet ez csak egy trükk, hogy leépítsen?

 

Zárás után bementem kedvenc szórakozóhelyünkre. Ott találtam egy haveri társaságot voltak vagy öten. három fiú, két lány, nem túl jó arány. Kértem egy kört, amit isznak, magamnak pedig rumot sörrel. Elég letört voltam. A szalonzenekar játszott.

  • Mi újság Jenő? Kérdi az Erzsi, akinek adtam egy puszit is mikor leültem. Hogy megy a kórházstrand?
  • Megyeget.
  • S te dolgozol?
  • igen.

Így csevegtünk ott egy darabig vele és a többiekkel is. rendeltem még egy kört.

  • Van most pasid kérdem.
  • Nincs, igaz, hogy a Robi (az asztaltársaság egy tagja) fűzi az agyamat már egy ideje, de nem igazán jön be nekem. Olyan beképzelt majom. Úgy érzem ennek a pasinak nincs lelke. Olyan felületes, nyikhaj gyerek.
  • Olyan mint én?
  • Te legalább érzelmes vagy, melegszívű, de az tény hogy csapodár vagy te is. De már mindegy, téged így kell elfogadni.
  • Nincs kedved lejönni hozzám? Igaz, hogy 6-kor mennem kell a piacra, de te aludhatsz, ameddig akarsz.

A nagy zsivajban a többiek nem hallották mit beszélünk.

Csináljuk úgy, mondom, hogy ti a Rozival úgyis egy irányba mentek haza, s elbúcsúztok tőlünk, s negyed óra múlva a Széchenyi sarkán találkozunk.

  • Jó.

A lányok kisvártatva kiitták italaikat, s búcsúztak. A Robi is felállt, kiment a lányokkal.

Kis idő múlva visszajött azzal, hogy a lányok egyedül akartak haza menni.

Néztem az órám. Csevegtem még egy pár percet, s mondtam a fiúknak.

  • Srácok, ne haragudjatok, de holnap korán kelek.

Úgy éreztem, hogy most már kell egy jót szeretkezni, mert felkopik az állam.

Erzsivel már vagy két éve edzzük egymást hébe-hóba. Jó vele. Egész jól összeszoktunk.

Minden úgy történt, ahogy megbeszéltük. A továbbiakat most nem részletezem.

Kellett már egy normális szex is, sőt másnap éjjel is nálam aludt.

A harmadik éjszaka is jött volna, most én kértem, hadd pihenjek egy kicsit.

Nem mondtam neki a Jutkával való sztorit.

A pihenésen kívül, mert valóban rám fért, a Jutkáról ábrándoztam.

Elterveztem, hogy ha itt lesz, minden négyzetcentiméterét megpuszilom. Sőt még a puncikáját is megpuszilom. Ez akkor még nem volt divat.

A strandon szinte teljesen le lettem építve már vagy négy napja.

Beszélgetni is csak általános dolgokról, meg a Hugiról beszélgettünk, igaz nem voltunk kettesben.

Az ötödik napon, amikor öltözött a kiscsaj, megkérdeztem

  • Akarsz velem találkozni?
  • Szeretnék, de félek.
  • Mitől?
  • Tőled.
  • Tőlem?
  • Eddig egy újjal sem bántottalak, ezután sem foglak.
  • Attól félek, hogy nem tudlak elhagyni. Pedig muszáj lesz, mert megyek Budapestre a Semmelweisre-re, orvosnak készülök. Apám is az. Nagyon felkavartál. Most hogy volt a mensesem, átgondoltam a dolgunkat, s rájöttem, hogy nekünk nincs közös jövőnk.
  • Tudom Édes, én is erre a megállapításra jutottam. Figyelj, javasolom találkozzunk és beszéljük meg négyszemközt.
  • Jó.

Az este a szokásos módon kezdődött. Elébem jött. Elmentünk egy másik szórakozóhelyre, nem a törzshelyemre.

Nehéz volt feloldani. Megivott vagy három kiskonyakot meg három kólát, amikor éreztem kezd újra olvadni.

  • Figyelj Édes! Emlékezz vissza erre az elmúlt pár gyönyörű estére. Ennyivel szegényebbek lennénk, ha nem tesszük meg. Jó visszaemlékezni ezekre az órákra?
  • Jó.
  • Akkor miért akarod elfojtani az érzelmeidet és a vágyaidat? Semmi sem tart örökké.
  • De félek a fájdalomtól.
  • Milyen fájdalomtól, nem vagy már szűz?
  • Attól, hogy így is nagyon jó volt veled, mi lesz, ha így megy tovább?
  • Én itt leszek, ha el kell menned, menj, de tudod, hogy hozzám bármikor visszajöhetsz. Nem szakadunk el. Írok is, ha akarod.

Nem szólt semmit. Megittuk az italainkat és hagytam, hogy az ajtón kilépve ő döntsön, merre akar menni jobbra laktam én, balra Ő.

Jobbra fordult. S ezzel az estém is.

Lementünk a kéglimbe. Két heverő volt nálam egymás mellé téve.

  • Iszol valamit?
  • Mit lehet?
  • Bor, pálinka, víz.
  • Legyen bor.

Lementem a pincébe. Szívtam fel apám fehér borából egy litert kb.

Visszaértem a szobába. Hanyatt dőlve nézte a plafont. Halkan beindítottam a magnót.

Ilyen számok voltak rajta mint Je t’aime, Angie, Shes hard is stone, stb.

Két pohárba öntöttem bort, felült, a kezébe adtam az egyiket.

  • A barátságunkra! koccintottunk.

Most úgy éreztem, mintha a lányt kicserélték volna. Hol van az a vidám temperamentumos amazon, akit eddig megismertem?

Most olyan melankólikusnak tűnt.

  • Gyere táncoljunk. Invitálom.

Kényszeredetten feláll.

Szolid lassú nóták szólnak. Magamhoz ölelem. Csókolom a nyakát, a vállát. Szépen megyek sorra, elég meleg van idebent. A zene miatt az ablakot nem nyithatom ki.

  • Gyere zuhanyozzunk egyet! Lehet, hogy mindkettőnknek jót tesz.
  • Vetkőztess le.

Nekem sem kell több. Egy percen belül meztelen állunk a zuhany alatt. Megmossuk egymást. A friss, langyos víz ugyan a Lajosomat ideiglenesen némileg lehervasztja, de sebaj.

Még pár percig állunk a zuhany alatt. Csókolózunk, öleljük, simogatjuk egymást.

Nagyjából megtörölközünk s már az ágyban folytatjuk. Mintha kezdene éledni. Puszilgatom, itt-ott. Csiklandós, ezzel eljátszok egy darabig. Már a hasánál vagyok a puszijaimmal. puncikája eléggé szőrös. Ott már egy kis reszketést éreztem, de megyek tovább a combjaira, a lábára. Megpuszilgatom a lábújjait, mint ahogy a babáknak szokták.

Tetszik neki. Számba veszem a nagy lábaújját. S kicsit megharapdálom, ez is bejön.  Érzem hogy kezd felpörögni, szeretne már tovább lépni. Egyre sűrűbben veszi a levegőt. Lassan visszamegyek a combjára. Hosszú feszes formás combjai vannak. Lassan finoman birizgálom a szőrt a csiklójánál. A sok szőrben keresgélem az alkatrészeit.

Megpróbálom az erdőt kicsit rendezni. Mintha Fidel Castroval csókolóznék, de a punci tiszta, egészséges illatú, szemben a szivarozó Fidellel. Szerencsére erre vonatkozóan nincsenek tapasztalataim, de feltételezhető.

Tetszik neki, hát csinálom. Elkezdi a ritmust növelni. Pörög, pörög, tempómat hozzáigazítom, egyszer csak összeszorítja a combjait. Azt még hallom, hogy elkezd sikítani, de két erős comb feszül a füleimre. Vergődik, dobálja magát és engem. Már kezdek pánikba esni, hogy megfolyt, amikor lazulni kezdenek a combjai. Végre fellélegezhetek.

Érzem, hogy még vibrál, mint egy pillangó, hagyom, had szusszanjon, álljon vissza egy nyugodtabb testi-lelki állapotba. Csöndben fekszem mellette. Most csak a vállát puszilgatom.

Eltelik egy pár perc.

  • Tudod, hogy ilyet még nem csinált velem senki?
  • S hogy tetszett?
  • Fantasztikus élmény volt.

Oldalra fordul, hozzám simul. Na látod ettől féltem.

  • Mitől?
  • Hogy jó lesz veled és hiányozni fogsz nagyon.
  • Nem vagyok különleges, találsz száz olyan pasit is, aki így szeret. Ha nem, akkor itt megtalálsz. Igyál egy kis bort. Szerintem jobb így, mintha rossz lett volna.

Eközben persze a Lajosom áll. Jutka is érzi, mióta hozzám simult.

Csókolózunk. Egy idő múlva érzem, csípőjének ütemes mozgását. Kezemmel kezdem most simogatni.

  • Szedsz valamit? kérdem.
  • igen.
  • Akkor jó

Jelzi, hogy indulhatok, miszionáriusban csináljuk. Lajosom az este során átesett a holt ponton. Ilyenkor valami görcs féle van benne, s most már nem megyek el könnyen.

Megint kezd felpörögni. Jaj istenem csak ezt éljem túl. Most a fojtás nem kerül elő, de nagyot élvez és túléltem a gyors szakaszt.

Visszaállok egész lassú üzemmódba. Közben csókolózunk, simogatom, puszilgatom.

Pár perc és megint indul. S ez így megy még vagy kétszer.

  • Nem akarsz még elmenni, mert már nem bírom.
  • Fáj a puncikád?
  • Akkor segíts rajtam kézzel.

A cicijéhez térdelek, két kezében a Lajosom, gyorsít.

  • Auauau

A spermát felfogom a kezembe, mert nem akarok az arcára élvezni. Ezt díjazza.

A többit nem részletezem.

Lezuhanyozunk. A tusfürdő érzékenyen érinti a Lajosom. Kaptam egy csomó szőrvágást, de sebaj.

Hajnal 3 óra is elmúlt.

Hazakísérem.

Hazafelé ugrabugrálnék örömömben, inkább csoszogok, reszket a lábam, de a lelkem szárnyal. Különleges éjszaka volt. Meg vagyok elégedve magammal és az élethelyzetemmel. Boldog vagyok.

 

vége a 8. résznek

 

https://www.youtube.com/watch?v=bkApuQWCPdM Beatles

https://www.youtube.com/watch?v=2puubv2e0L4  Procol Harum

https://www.youtube.com/watch?v=SXbnb2dqCXg Nazareth

https://www.youtube.com/watch?v=k3Fa4lOQfbA Birkin

https://www.youtube.com/watch?v=erMgpfiOMSU Beatles

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hat + 7 =

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás