Kihívások 2.rész

 

Kihívások 2. rész

 

Tavasszal nem tudom milyen megfontolásból, visszarendeltek Orosházára, s a politikai osztály munkatársa lettem.

Én lettem egy személyben a csapatmúzeum gondnoka, újságos, még néhány cikket is írtam a Határőr újságba, s még katonai akciókban is részt veszek. A csapatmúzeum feladta az volt, hogy megismertessük a látogatókat a határőr kerület munkájával, a határsértők ügyeskedéseivel, módszereivel.

Volt, aki hátrafelé ment, hogy megtévesszen bennünket, volt, aki disznó lábakat erősített egy-egy deszkához, s azt csatolta fel a cipőjére. Csak azzal nem számolt, hogy a kezébe is kellett volna fogni kettőt és négy kézláb mennie, mert így a módszer ezer sebből vérzett.

Volt olyan, aki akkurátusan elgereblyézte maga utána nyomsávot, de a tárcsázás csíkjaira már nem futotta. Szóval rengeteg módszerrel próbálkoztak, s ezekkel a tárgyi bizonyítékokkal volt tele a múzeum.

Vasárnap 9-12-ig volt nyitva a múzeum. Más napokon újságos voltam. Nekem kellett a postáról behozni az újságokat és elosztani a körleteknek és a parancsnoki irodáknak az igények szerint. Ezt követően bevonultam az múzeum irodájába és feladatom volt az újság olvasás. Minden újságot, folyóiratot át kellett nézni, s ha találtam olyan cikket, amely a határőrségről szólt, archiválnom kellett.

Tehát sajtófigyelő is voltam, s e mellett, mert kiderült, hogy hagyományos magyar ételeket, mint a slambuc, birka-, marha-, sertés-, pacal pörkölt nagyon jól el tudom készíteni, így amikor  országos vezetők jöttek hozzánk, jobban mondva a néhány km-re Gyopárosfürdőn lévő tiszti pihenőházba, megfőztem a megrendelt ételt.

Persze ahogy elkészült ettem belőle, de másnap is. Miután a laktanyában szétosztottam az újságot, egy kupaccal kibicikliztem (rossz időben sofőr vitt zsigulival) a pihenőházba. Ez olyan fél kilenc körül volt. A tisztikantinos katona addigra megterített a szép parkosított udvaron, jó rálátással a gyopárosi tóra. Ittunk egy felest, ettünk az előző napi bográcsban készült ételből. Ittunk hozzá egy üveg sört, s elterültünk egy nyugágyban 11 óráig. Ekkor visszabicikliztem a laktanyába, s bementem az irodába. s ha volt kedvem mentem ebédelni, ha nem, nem. Senki nem szólt egy szót sem.

Ebben az időszakban történt meg többször is, hogy a főszakács volt a laktanya ügyeletes.

Mennék ki a kapun. Ott állt a kiskapu közepén és fütyörészik, ami önmagában nem lenne gond, de szétterpesztett lábbal áll. Mondom neki:

  • Főtörzs elvtárs kérek engedélyt távozni.
  • Mi van Kukkerdzsó? Az előző újságos szemüveges volt, örököltem a beosztását és a nevét is.
  • Kérek engedélyt távozni.
  • Azt lehet, távozni azt lehet.
  • De nem férek ki magától főtörzs elvtárs.

Arrébb állt vagy öt centivel. Úgy láttam, hogy ennél többre már nem képes, s nagy nehezen át küzdöttem magam mellette. felülök a biciklire, hallom:

  • Kuki, kuki, kukkerdzsó, kuki, kuki, kukkerdzsó

Hátranézek, most már el tudott jönni a kiskapuból. Az út mellett állt, behajlított térdekkel a jobb kezének mutató és hüvelykujjából karikát formázva az szeméhez emelve csúfol, mintegy hatéves. Miközben nem hordok szemüveget. S az oldalán ott lóg a pisztolytáskája benne pisztoly és éles lőszerekkel.

Egy nő biciklizett vele szemben, Föti nem zavartatta magát, a nő nagyívben kikerülte.

Elgondolkodom: hogy szedte fel azt a jó nőt, aki a felesége.

Azt mondják egyszer úgy elsózta a csirkepaprikást, hogy az egészet a malacok ették meg, de ők is hígítva korpával, meg vízzel. Hideg kaját kapott az állomány délben.

Kapott 3 nap fogdát.

Ezután sohasem nyúlt többé sóhoz. Mindig másra bízta, s a főzőüst szélére is kellett tenni, jelezni, hogy már meg van sózva.

Munkám tehát ideálisnak mondható. Na jó nem teljesen, mert a sajtótermékek még mindig elég egysíkúak, elég fárasztó a sok politikai szöveget  olvasni, de azért már vannak jó újságok, mint pl. az IPM magazin, Élet és Irodalom.

S van ennél nagyobb baj is.  Itt a múzeumban van telefonom, a tiszti pihenőben van. A körletben is van, tehát mindenütt elérhető vagyok. Ennek az a következménye, hogy állandó tagja vagyok a riadócsoportnak.

Arra állítottak fel bennünket, hogy ha a határon az őrs katonái nem tudják elfogni a határsértőt, akkor mi megyünk és lezárjuk a környéket.

Egyszer kiraktak valahol éjszaka Kötegyán környékén, azzal, hogy valaki átjött Romániából.

Zárjuk a környéket. Én az „u” alakú zárás egyik szárában vagyok letéve. Hajnalodik. Észreveszem, hogy jobbra egy dinnyeföld van, balra egy nagy búzaföld.

Amikor már annyira világos van, hogy meg tudom állapítani melyik az érett dinnye, pedig igazából ahhoz fül kell, de mégsem pofozhatom végig az egész dinnyeföldet, leveszek egy kisebbet és az út szélén lévő boglyára feltelepedve elfogyasztom, de ott hagyom a dinnyehéjat szem előtt.

6 óra körül jön a dinnye gazdája.

  • Jó reggelt papa, őriztem a dinnyéjét éjszaka
  • Látom. mondja, de nem beszél velem többet.

Fél nyolckor megjelenik egy 18 év körüli csinos lány biciklivel. Letelepedik az út másik oldalán lévő fa alá.

  • Szia, hát te mit csinálsz itt?
  • Az a dolgom, hogy számolnom s jegyeznem kell hány teherautó és traktor megy el a földről tele búzával.
  • S te?
  • Kiraktak éjszaka zárni. Átjött valaki a határon.

Beszélgetünk, s órák alatt egész jól összemelegedünk. Nem történik semmi csók, vagy ilyesmi, de jól elvagyunk.

Dél körül hallom jön a teherautó,

  • Szálljon fel! Jön a parancs az öreg törzszászlóstól, aki éjjel lerakott bennünket.

Elbúcsúzom a szép nagylánytól és felmászok a teherautóra.

Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megállapítsák, az éjszaka rossz irányba rakták le az u két szárát. Így tehát a terület két oldalról nyitott volt 10 órán keresztül.

Ezután letesznek egy olyan helyen, hogy két napig senkivel sem találkozom, se dinnye, se szép lány, csak kukorica.

Hogy volt-e az egésznek valami eredménye már nem tudom. De nem is érdekes, telt az idő.

 

Egy másik razziariadó alkalmával szórnak le bennünket úgy 4-500 m-enként. Rám kerül a sor

Leugrom, és a fegyvert utána szoktuk leadni ilyenkor a katonának, mert magasabbról ugrunk, a hátfal ugyanis felhajtva marad. Éppen hogy megáll a teherautó és megy tovább.

Leugrom, a többiek a teherautón meg valamit dumálnak és elfelejtik leadni a géppisztolyom.

Mire tudatosul, hogy nincs fegyverem már mesze járnak.

Pár óra múlva jön az öreg törzszászlós.

  • Jelentsen!

Derékszögbe hajtom kezem, mintha fognám a géppisztoly szíját.

  • Jelentem különös esemény nem történt. A tézsé nem veszi észre, hogy nincs fegyverem.

Még vagy öt órát töltök kint. Jön a teherautó a pad alatt meglelem a jó kis AK-t, helyre áll a rend.

 

Egyszer éjjel kettő körül elrendelik a razziariadót. 10 percen belül kint vagyunk az alakuló téren. Jön a hadműveleti ügyeletes egy őrnagy.

  • Katonák most különösen legyenek észnél, mert megszökött egy orosz katona. Feltételezik, hogy haza akar szökni, ezért most a határ felé zárunk. Mint tudják, a szovjet katona a világ egyik legjobban kiképzett katonája, ezért legyenek éberek, az álcázás feltételeit tartsák be. Állítólag egy géppisztoly van nála két tárral, meg bajonett.

Megint a teherautón vagyunk. Most nem szeretném, ha úgy járnék, mint a múltkor, hogy fent maradt a csúzlim a teherautón, ezért idejében megbeszélem egy társammal, hogy adja le a csúzlit. Minden rendben megy, leszállok a sötét éjszakában. Első dolgom, hogy a leszállás  helyétől visszamegyek vagy 50m-t így ha figyeli a telepítést, a megállás környékén hiába keres.

Befészkelem magam egy bokorba. Az első éjszaka éber vagyok, hajnalban elered az eső, esik délig. Délután egy kicsit megszáradok. Volt ugyan esőgallér, ami majdnem olyan, mint egy egyszemélyes sátor, de órák alatt csak átázik, átnedvesedik minden. A következő éjszaka már úgy tudok aludni, mint a kutya. Érzem, hogy alszom, de a fülem minden neszt fölfog. Hallom, hogy itt matat mellettem egy süni. Arrább őzek hörögnek egyet-egyet. Következő nap reggel jön egy Uaz, benne a Tézsé. Amikor meghallom az Uaz hangját, visszamegyek50 m-t.

  • Jelentsem!
  • Jelentem különös esemény nem történt.
  • Önök sem tudnak semmit törzszászlós elvtárs?
  • Nem. Vételezzen hátul élelmiszert, teát. viszlát.

A kocsi hátuljából vételezek négy kulacs teát az üreseket beteszem, és hidegkaját, amennyit jónak látok. Nekem így telik el még két nap a mezőn.

Összeszednek bennünket, bemegyünk a laktanyába. Vannak olyanok, akik közelebb álltak az eseményekhez.

Azt mondják a srácok, akik egy ilyen átfésülő csapatban voltak, szovjet katonák, magyarok  vegyesen, hogy megtalálták a katonát.

Az oroszok mondták a magyaroknak, hogy vonuljanak egy kicsit hátrébb ez már az ő dolguk.

A srác egy földsánc mögé ásta be magát. Megafonon próbálták meggyőzni, hogy adja meg magát, de hasztalan. A barátja bevállalja, hogy közelebb megy hozzá és megpróbálja meggyőzni. A szökevény rálő a barátra is, mert azt akarta, hogy ne menjen közelebb, nem akar vele beszélni. A barát lábsérülést szenved, de kikúszik a tűzvonalból.

Már sok óra telt el mióta megtalálták. Felszólítják utoljára.

S parancsot adnak a katona likvidálására. Szétlövik a sáncot, s ezt a bizonyára beteg embert is.

Azt mondják a szovjet, vagy vörös hadseregben nagyon sokat alázzák a katonákat. Volt, vagy van manapság is olyan büntetés, hogy egy gödörbe teszik a katonát, azon egy vasrács, s 1-2 napra ott tartják étlen-szomjan, s néha lepisilik az arra járók. Sok fiatal nem bírta ezeket a kínzásokat, megaláztatásokat és beleőrültek.

 

Nehéz innen folytatni. A katonaság sehol sem szűzlánykák piknikje virágos mezőn. De egy kulturált országban vannak olyan erkölcsi, humanitárius (most a jogról nem beszélek, mert az nem lehet ott mindenütt) határok, amit kulturált értelmes emberek akkor sem hágnak át, ha elvileg lehetőségük lenne rá, vagy a szokásjog, a tanult, tapasztalt viselkedés minták alapján ez következne. Kulturált embernek felül kell bírálni elődei rossz cselekedeteit, legyen szó gólyák beavatásáról, vagy bármely hasonló rossz mintának a tovább viteléről. Ezt csinálták velem is, miért ne csinálhatnám én is ugyanezt a fiatalabbal, a gyengébbel, a kiszolgáltatottal? S ha már itt tartok sokszor elgondolkodom azon, hogy az én kis életutamon mennyit fejlődött a technika a vaskerekű traktortól a hatalmas légkondicionált GPS vezérlésű traktorokig a Lajka kutyától a holdutazásig és űrállomásig, a csöves rádiótól az okos telefonig és sorolhatnám.

Az ember viszont nem fejlődött semmit.   

A gonoszság a barbárság, a másik ember megalázása, népek, kisebbségek elleni uszítás és minden gonosz eszme újra és újra éled.

Lehet, hogy egyes emberek génjében erősebben élnek még azok a gének, amelyek sok tízezer évvel ezelőtt még segítettek abban, hogy túléljék a vad küzdelmeket? Az erősebb legyőzte a gyengét, s ezzel a fajfenntartásban fontos szerepe volt ennek a viselkedésnek.

S érdekes módon ezek az elemek megtalálják egymást, mint zsák a foltját.

Lehet bármilyen fejlett az oktatás, nőhet az életszínvonal, Embertársaink egy része éljenek keleten, nyugaton, bárhol, olyanok maradnak gondolkodásukban, cselekedeteikben, mint barbár elődeik. Időzített bombák.

Erre mondta általános iskolai tanítónk „bennük van az ötszáz éves kanászvér”, de mondhatott volna barbár vért is, amikor mi duhajkodtunk az óráin.

Eddig általában írtam emberiségről. De Magyarországon sem jó irányba mennek a dolgok e területen. Az általános tömegkultúra is vesztese a rendszerváltozásnak. Újra nő az írástudatlanok, a használható szakképzettséggel nem rendelkezők száma. Felszínre kerültek ordas eszmék, ősi ösztönök.

Kérem bocsássa meg az kedves olvasó, hogy elkalandoztam, de valahol együtt éreztünk ezzel a katonával. Aki egy vad, durva, erőszakos, barbár gyökerű rendszer áldozata lett.

 

Visszatérek 1977-be, amikor a történetem tart.

Néha beosztanak körlet ügyeletesnek 24 órára. Időközben már két újabb generáció is kikerült

a kiképzőszázadból. A körlet ügyeletesnek az a dolga többek között, hogy a körlet rendjét fenntartassa a rendelkezésre álló szabad állománnyal.

Reggeli után kiosztom a feladatokat. Egy kopasz (ez azt jelenti, hogy alig került ki a kiképzésről) , de igen izmos fiatal a 12 hengerest kapja, azaz a wc-t, Mivel mindenki megkapta feladatot, úgy gondoltam bemegyek a körletbe ledőlök egy kicsit újságot olvasni.

Akkor látom, hogy a körlet végében már megelőzött valaki.

Odamegyek, látom, hogy kopasz Kolozsi határőr döglik az ágyon.

  • Kolozsi határőr!
  • Mi van?
  • Nem mi van, hanem parancs.
  • Pattanjon ki az ágyból!

Kényszeredetten felkel.

  • Mit mondtam én magának mi a feladata? a tizenkét hengeres kitakarítása.
  • Nem.
  • Miért nem?
  • Nincs kedvem wc-t pucolni.
  • Ez nem kedv kérdése meg kell csinálni. indulj!

Nagy dünnyögés mellett kimegy.

Voltam még néhányszor körlet ügyeletes, s a Kolozsi határőrre egy kicsit jobban odafigyeltem.

Látták ezt a többiek is, de muszáj volt, mert nagyon lusta gyerek volt.

Mártival -német barátnőmmel- leveleztem, ami egyébként tilos volt. A katonák nem tarthattak kapcsolatot nyugatiakkal. Mintha olyan nagy titkot el tudtam volna árulni. Azt is tudták a NATO-ban mit ebédeltünk, sok újat egy közkatona nem tudott mondani, elárulni ebből. Az is érdekes volt, hogy katona létesítményeknél mindenütt volt egy fényképezni tilos tábla. Emlékszem utazásaim során simán elmentem volna mellette, így hogy ki volt téve a tábla, egyből azt kerestem mit lehet itt látni?

Leleveleztük, hogy nyáron jó lenne 2-3 hetet együtt tölteni. Bejelentettem szabadság igényemet a szakaszparancsnoknál.

  • Három hét szabadság? Mit gondol maga Bánfi határőr hol van? Egy hét és passz.

Gondoltam ez így nem lesz jó. A közvetlen beosztás szerinti főnökömnek szóltam, aki a kerület vezérkarának tagja volt, s elmondtam neki az igazat. S azt is, hogy direkt nem vettem ki ebben az évben szabadságot csak néhány kétnapos eltávot, hogy egyben tudjam kivenni a szabadságot.

Az Ales (alezredes)16 napot jóváhagyott.

Most vonattal jött Márti. Tehát oda kellett érnem a vonat érkezésére, mert nem akartam, hogy egyedül várakozzon, s fogalma sincs, mi van velem? Mikor megyek? Mit csináljon? Meddig várjon rám a Keletiben? Hova menjen? Hogy fogjuk egymást megtalálni, stb? Tehát igen nagy stressz volt rajtam. Sikerül-e a hetek, hónapok alatt lelevelezett randit összehozni?

Eljött a várva várt nap. Szabadságos papír, melyben benne volt, hogy a szabadság alatt civil ruha viselése engedélyezett, katonaigazolvány rendben. A körlet ügyeletes kienged. Megyek a kapu felé.

Ekkor szólal meg a razziariadó kürtje. Nyugodt vagyok, természetesen már nem vagyok a riadócsoport tagja, de eszembe jut a Szolgálati Szabályzat és ettől nyugtalan leszek.

Jelentkezem a kapunál.

Azt mondja a laktanya ügyeletes hadnagy.

  • Bánfi határőr maga is tudja a szabályzatot. Innen riadó alkalmával kimenni nem lehet, csak bejönni. Menjen vissza körletbe.
  • Megenged egy belső telefont hadnagy elvtárs
  • Nem vagyunk mi posta, teljesítse a parancsot.

Visszakullogok, s a körlet ügyelet telefonjáról felhívom az Alest.

  • Alezredes elvtárs ismerem a Szolgálati Szabályzatot, hogy ilyenkor nem lehet elhagyni a laktanyát, de most az ön által is ismert okból nem tudná elintézni a távozásom.
  • Menjen vissza a kapuhoz, odaszólok.
  • Köszönöm Ales elvtárs.

Persze most már nem volt probléma.

  • Hát ezt meg hogy a francba intézte el határőr? Ilyet még nem láttam, hogy innen valaki riadó alatt távozott volna az öt évem alatt, mióta itt vagyok.
  • Ez legyen az én titkom hadnagy elvtárs, viszlát.

Elgondolom, ha sumákolok, ha szakasz, vagy a század parancsnok engedélyezte volna a  szabadságot, nem kellett volna elmondanom a kis titkomat, de nem is jött volna létre a randi, vagy csak sokkal később.

 

Órákkal előbb érkezem. Beteszem a táskám egy megőrzőbe és sétálok a Budapesten.

A vonat érkezése előtt egy órával visszamegyek a Keletibe. A VÁP (katonai rendőrség) persze megtalál. Kérik a papírjaimat, de nem tudnak belém kötni, így visszaadják a papírjaim.

Estefelé megérkezett Márti. Csókolózunk. ölelgetjük egymást. Elmegyünk egy szállodába. zuhanyozunk külön-külön, szokjuk egymást. Mindig így volt az elején, kellett néhány óra, míg egymásra tudtunk hangolódni. Lementünk vacsorázni. Megittuk egy üveg négyéves tokaji ófurmintot, ami egy igen jó bor volt akkor.

Majd felmentünk a szobába. Csókolózunk, apránként levetkőztetjük egymást, befekszünk az ágyba. Egy idő után hiányérzetünk támad, valami hiányzik. Hát a Lajosom nem akar ébredni.

Előveszem a katonai stílust: Állj, kezeket fel! Márti ezen jót derül. Én csak kínomban.

Nem arról van szó, hogy mondjuk félárbócon van, hanem teljes fél hat.

Egy idő után betudjuk a stresszes napnak, a sok kihagyásnak, mert tény, hogy 14 éves korom óta ilyen nagy szünet nem volt. Hagyjuk.

Másnap hazautaztunk szülő falumba. Tegnap este óta még a csókjaink is mások. Valahogy visszafogottabbak. A négy órás utazás alatt alig csókolózunk. Megérkezünk.

Üdvözöltem szüleimet, átöltöztem civilbe. Elkísérem Mártit a rokonaihoz. Nincs kedvünk szórakozóhelyre sem menni. Hazamegyünk a kéglimbe. Félve közelítünk egymáshoz. Enyhe mocorgást érzek a gatyámban, de nem az igazi, ahogy Arkagyij Rajkin orosz humorista jellemezte a szocializmust annak idején.

  • Válámi van, de nem az igazi.

Így voltam én is a Lajosommal.

Megint lefeküdtünk dolgunk végezetlenül.

Már kezdtem aggódni. Tényleg lehet abban valami, hogy brómos teát adnak nekünk odabent?

De hát akkor arról nekem is tudnom kellene, szakács voltam. A teát hiteles gyári csomagolásban kaptuk, amely semmiben sem különbözött a boltban kaphatótól.

Jó nagyot aludtunk, megreggeliztünk és mentünk a strandra. Majd napoztunk. A nap, a víz, a jó pihenés órák alatt töltött fel. Rájöttem a nap hiányzott nekem. A határőrségnél mindig ruhában voltam, vagy fedél alatt.

Délutánra már vigyáznom kellett mikor indulok el a strandon valahova, mert egyre erősebb erekciós ingerek értek. Persze örömmel mutattam Mártinak, hogy a kéjlécem felébredt.

Mivel mindketten elég fehérek voltunk, s nem akartunk leégni,  ezért úgy döntöttünk, hazamegyünk, s kipróbáljuk, mi van akkor, ha élesben kell megmutatnia mit tud.

Felkészítettem a Mártit, hogy vagy két hónapja még magamhoz sem nyúltam (lehet, hogy ez volt a baj), s nem tudom, meddig bírom. Ezért még a szokásosnál is nagyobb előjátékot csináltunk és finoman lassan elkezdtünk szeretkezni.

Minden jó, ha a vége jó szerint sikerült majdnem két nap után egy normálisat szeretkeznünk.

Az elkövetkező két hét erről szólt: nap, víz, szeretkezés, szórakozás.

Letelt a szabadság. A következő nap jelenésem volt a laktanyában.

Megbeszéltük a Mártival és az unoka nővérével, hogy 10 nap múlva vasárnap meglátogatnak, ezért még nagyobb megrázkódtatás nélkül búcsúztunk.

Már közel egy éve voltam itt. Beleszoktam. Érdekes milyen szorongással vonultam be. Most meg már egy ismerős közegbe értem vissza. S utólag megállapítom, milyen jó, hogy az elején olyan magasra tették a lécet. Kemény volt, de most már kiképzett szolgálatot teljesítő katonák vagyunk, a hangnem, a bánásmód is konszolidáltabb.

Megérkezek a körletbe. Mondják a többiek.

  • Jenő, míg szabadságon voltál a kopasz Kolozsi már le is szerelt.
  • Hát ezt meg hogy csinálta?
  • Jöttek a rendőrök. Egyből mentek a laktanya parancsnokhoz az meg elengedte azonnal.
  • Miért mit csinált?
  • Agyonütött egy éjjeli őrt, még bevonulása előtt.
  • Na, halljátok, még jó hogy nem szívattam keményebben.

Az étkezésünk szinte kiválónak mondható. Nem tudom, a kollégáim hol nevelkedtek, mert amikor pl. nagyon finom kőrözött volt friss zöldpaprikával a harmada nem jött le a körletből reggelizni. Máskor finom krémtúró volt, nem bolti dobozos, hanem saját konyhai, mazsolával. A fele nem jött le az állománynak. S mivel volt bőven én még kértem egy mélytányérral, és újságolvasás közben elcsipegettem.

Februárban finom friss libatepertő, paprikával, paradicsommal a harmada fanyalgott az állománynak. persze emiatt abból is annyit ettünk amennyi belénk fért. És sorolhatnám a finomabbnál finomabb ételeket, amelyeknél fanyalogtak.

Amikor jöttek Mártiék meglátogatni még a laktanyában is el tudtam intézni, hogy jusson nekik is egy-egy ebéd. Hideg gyümölcsleves volt, rántott szelet petrezselymes burgonyával, uborkasalátával, s valami süti is volt. Így a lányok is meggyőződhettek róla milyen kaját eszünk.

Délután kaptam egy rövid kimenőt. Átmentünk Gyopárosfürdőre. Sétáltunk, szomorkodtunk, hogy megint nem látjuk egymást egy jó darabig.

Majd feltettem a lányokat a buszra.

Ittam egy sört és órákkal előbb bementem a laktanyába, mint ameddig a kimenőm tartott.

Hárman vagyunk a pol.osztályon sorállományúak. egy kultúranyag raktáros, meg egy mozigépész és én.

Parancsnokunk megbíz bennünket azzal, rakjuk fel a cefrét egy teherautóra és vigyük el a szeszfőzdébe. Addig el ne jöjjünk onnan, míg az összes cefre ki nem fő. Nem volt könnyű meg kell mondanom őszintén. közel három napig ott lebzseltünk. A pol. osztály sofőrje hozott hideg kaját nekünk a konyháról.

A folyadékról mi gondoskodtunk. Körülbelül egy hét kellett hozzá, hogy kiheverjük.

Egyszer megint riadót rendeltek el. Kiállunk az alakuló térre. Egy fiatal, nálunk 3-4 évvel idősebb főhadnagy igazít el bennünket, de ő nem jön velünk a teherautóval, azt mondja hogy egy őrnaggyal személykocsival fognak utánunk jönni.

Kiérünk a megbeszélt helyre. Nem jönnek. Vagy két óra múlva mondja egy másik kiküldött parancsnok, hogy a Decsi főhadnagy meghalt autóbalesetben. Megdöbbentünk. Nagyon lesújtott a hír. Az egyik pillanatban ott volt velünk a másikban meg már nem élt. Szinte felfoghatatlan volt számunkra.

Az őrnagynak és a sofőrnek semmi baja. A főhadnagy hátul a két első ülés között ült a frontális ütközésnél. Már nem mentek nagy sebességgel, de arra elég volt az ütközés, hogy a két első ülés eltörje a főhadnagy bordáját, az meg elvágta a szív fő ütőerét.

Szép katonai dísztemetése volt. Én is benne voltam a díszsortüzet nyújtó szakaszban.

21 géppisztoly egyszerre elsütve, azért már nagyot szólt.

Megkezdtem a második félidőt. Egyre kevesebb új élmény ért, s kezdtek megszokottá, rutinszerűvé válni a napok.

Egy sztorit azért el kell még mesélnem:

Volt egy kb 2 méter magas géppuskás a csapatban Sinka határőr, amikor jött a két bátyja látogatóba és megálltak előttem hárman azt hittem befalaztak. Civilben ács volt a fiatalember, mondtam neki kisebb házakra fel sem kell menned, alulról megcsinálod az ácsmunkát.

Nagy darab jámbor gyerek volt, csak volt egy rossz szokása.

Villanyoltáshoz készülődtünk, ágya közvetlen az ajtó mellett volt alul. Felette egy kopasz aludt, illetve ilyenkor még a villanykapcsolónál állt, villanyoltást követően sem sietett ágyba ugrani. Ugyanis minden este ebben az időben a Sinka határőr különleges produkciója következett. Mi már szinte vártuk, vajon ma is sikerül?

A kopasz leoltotta a villanyt.

Sinka határőr megszólalt hangos pátosszal teli hangon:

  • Anyám, anyám, édesanyám miért hagytál el engem?

s ezt követően szellentett egy hangosat és hosszút.

Mi röhögtünk egy jót ezen a primitív produkción.

A kopasz kinyitotta a legközelebbi ablakot, ha zárva volt, majd percek múlva a helyére feküdt.

Ez így ment mindennap. A Sinka határőr művészi szintre fejlesztette tudományát. Már az is előfordult, hogy dallamot véltünk felfedezni a produkcióban. Máskor a ritmusra ment rá.

Az egyik este vártuk a szokásos esti produkciót.

A kopasz a helyén ácsorog, várja a parancsot a villanyoltásra. Megkapja.

  • Anyám, anyám, édesanyám miért hagytál el engem?

Ekkor halljuk hogy befosott.

  • Ejnye az isten bassza meg nem befostam.

A körletbe mintha egy kézigránátot dobtak volna, őrjöngtünk a röhögéstől, legalább fél óra kellett, hogy a járulékos poénokkal együtt valahogy lenyugodjunk.

Nagy az isten állatkertje, állapítottuk meg végül.

S persze nap, mint nap voltak olyan sztorik, helyzetek, amelyeket nem lehet reprodukálni. Ott az adott környezetben nagyon nevetségesek voltak, de visszaadhatatlanok.

Kaptam 10 nap szabadságot. A karácsonyt, szilvesztert is Mártival ünnepeltem. Szilveszterre elmentünk Hajdúszoboszlóra, s három napot a Hotel Délibábban töltöttünk.

 

1978-at írtunk leszerelésem évét.

 

A napjaim a már leírtak szerint teltek. A dohányzás már eszembe sem jutott. Eljött a nyár is.

Kikoptak felőlünk az öreg katonák, mi lettünk azok.

S persze a körlet ügyeletesnek mindig kiadták a parancsot, hogy foglalkoztassa az állományt néhány órában valami higiéniai munkával. Külső körlet- belső körlet. Valahol mindig találtak valamit, ezért megalapítottuk a Rákóczi brigádot. A brigád tevékenysége abban merült ki, hogy nem csinált semmit. Mindig reggeli után volt a parancs kiosztás. Persze csak azoknak akik ott voltak, mi öregek vissza se mentünk a körletbe, s mivel nem tudtak nekünk parancsot adni, így azt nem is kellett végrehajtani.

Egyszerű filozófia alapján jártunk el, de működött. Vagy lementünk a laktanya hátsó részébe, vagy az étkező tetején napoztunk, S persze jómagam mehettem a csapatmúzeumba is, de szolidaritásból elég sokszor együtt voltam a srácokkal.

Mivel az egyik -beosztása szerint- kanász gyerek is ekkor szerelt, felvetette, mi lenne, ha csinálnánk egy búcsú bulit?

  • Senki nem tudja rajtam kívül hány disznó van a telepünkön. Én két hete biztos, ami biztos jelentettem, hogy egy malac megdöglött.
  • Megkérjük a tiszti kantinos Karcsit hozzon be piát.
  • S a kutyakonyhán meg is tudjuk tartani a bulit mondja az egyik kutyás határőr.
  • Meg kell tudnunk, kik lesznek a laktanya ügyeletesek az utolsó napokban?

Erre én vállalkoztam.

A másnapi összejövetelre már tudtam, hogy az utolsó előtti este lesz alkalmas a bulira, ugyanis a Föti azaz a lökött főszakács lesz az ügyeletes. Tapasztalatból tudtuk, hogy este hatkor lefekszik a laktanya ellenkező végében, több száz méterre lévő ügyleti szobájában, s mindenkinek, kapu ügyeletesnek, őrparancsnoknak a lelkére köti, hogy csak akkor ébresszék fel, ha megtámadott a NATO.

Aznap reggel szegény malacnak, lehetett olyan 18-20 kg, befejeződött földi pályafutása, a kanász által. Ő szépen elvégezte az előkészítő munkát. A pia árába mindnyájan beszálltunk.

Reggeli után átvettem a gondosan tisztított kizsigerelt malackát és én folytattam tovább.  Szakszerűen szétszedtem, besóztam, befűszereztem őrölt borssal, őrölt köménnyel, s az egyik e célra kiürített kifertőtlenített hűtőbe tettem. S ebéd után már vissza sem mentünk a körletbe. Irány a kutyakonyha. A laktanya ügyeletesek este hatkor váltották egymást, így az, akinek volt hátra még néhány órája már nem nagyon törte magát. A Föti meg szolgálati ideje elején sem.

A kutyakonyhán ugyanolyan tisztaságnak kellett lenni, mint a rendes konyhán.

Betettem a malacka darabjait a sütőkbe. S ittunk rá egy kis pálinkát. Kísérőnek víz volt, vagy bor 40 liter.

A laktanyában tízen voltunk öregek. Egyelőre négyen voltunk lent, de apránként szivárogtak a többiek is.

  • Hát gyerekek ezt is megértük, két nap múlva otthon alszunk. mondom. Így utólag nem is volt olyan vészes.
  • Kibírtuk.

A malacot több sütőben sütöttem. Az elsőbe tettem vékonyabb húsokat, bordarészt, hasaalját a gerincét, hogy azok hamarabb megsüljenek, s tudjunk enni bármikor, amikor a szesz kezdene eluralkodni rajtunk. A második sütőbe a két első combot, vagy lapockát tettem, meg a fejet, a harmadikba a két hátsó combot.

S egyre kisebb hőt adtam nekik. Úgy gondoltam az elejének adok úgy120 fokon 4 órát, a hátsóknak 100 fokon 6 órát. Persze nem volt akkor még hőmérséklet beállítós gázsütő, de a gáz mennyiséget szabályozni lehetett és nagyjából ezen elgondolás szerint állítottam be. A sülés intenzitásából, meg lehetett ezt becsülni.

Úgy számoltunk, hogy holnap este hatig a kutya sem fog erre járni. Tehát jó 28-30 órára rendezkedtünk be.

Volt zene is, kétségtelen nem túl hangosan. A kultúranyag raktárosnak a Bad Company volt az egyik kedvence, nekem katonaság előtt kimaradt. Jeff Becknek az együttes jó kezű gitárosának és bandájának ezt a nagylemezét egyszer az étteremben a színpad erősítőjén keresztül is meghallgattuk. A komoly hangfalak nagyon jól kiadtak minden hangot, a basszus szépen tömörítette az egészet, nagyszerű élmény volt.

Itt szolidabban szólt. De voltak ABBA és Boney M számok is, ezek a formációk ezekben az években voltak a topon. Zenéjük az én kemény rockhoz szokott fülemnek túl könnyűnek tűntek, de kellemes dallamuk passzolt a hangulatunkhoz. S diszkókban is ilyen zenék szóltak, tehát lélekben már kint voltunk.

Megsült az első adag. Késről ugyan gondoskodtunk, de nem volt nagy protokoll, sőt semmilyen nem volt. Hoztunk le előző este vagy 15 lapostányért meg műanyag poharakat, és kész. Direkt egy középkori zabálást terveztünk. Kenyér volt, meg hús.

Mindenféle hülyeséggel szórakoztattuk egymást. Aki berúgott, azt betettük a zuhany alá, hogy majd alszik holnap este. Az első részeg katonánál találtuk ki, hogy senkit nem engedünk aludni legalább másnap reggelig. Mivel a ruharaktáros is most szerelt, így egy másikkal felmentek a ruharaktárba, s lehoztak vagy 10 zsávoly garnitúrát, zoknit. törölközőt.

Teljesen felszabadultan dorbézoltunk. Talán egy cigányzenekar hiányzott egy kicsit főleg a kanásznak, de ebben a közegben én se zavartam volna el őket.

Reggel 6 körül voltunk a mélyponton. Már nem volt erőnk, hogy a másikat zuhany alá tegyük eláztunk a nélkül is rendesen. Az asztalra dőlve aludt a társaság fele, de mi sem bírtuk sokáig.

Kényelmetlen széken asztalra dőlve nem lehet jót aludni. Arra viszont jó volt, hogy szusszantunk az átdorbézolt éjszaka után egy kicsit.

8 óra után néhány leszerelésben, 120 nap múlva utánunk következő katonának feltűnt, hogy nem voltunk a körletben, meg a kutyások egyébként is jöttek. Megetették a kutyákat majd csatlakoztak hozzánk. Erre feléledtünk mi is. Valahogy kibírtuk délután három körülig, akkorra mindenki elszelelt.

Lefeküdtünk és átaludtuk az utolsó 15 órát.

 

  1. augusztus 10.-én reggel már nem kellett kiugrálnunk az ágyból, nem kellett reggeli tornára járni, egyébként már régen nem. Még gyakorló katonai ruhában elsétáltunk reggelizni, ezután átöltöztünk civil ruhába, s szépen nyugodtan visszaadtunk minden felszerelést, amit kaptunk két éve.

Ezekre az órákra nem nagyon emlékszem. Valamikor 10-11 óra táján kiállítottak minket az alakuló térre és a laktanya parancsnok mondott valami köszönet félét, és sok sikert és boldogságot kívánt az életben és mehettünk a dolgunkra.

730 nap, amely végtelen hosszúnak tűnt, amikor bejöttem ezen a kapun, innen visszanézve már rövidke kirándulásnak tűnt.

Helló civil élet.

 

 

Vége a 2.résznek

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × öt =

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás