Kihívások 5. rész

Ötödik rész

 

Eljött 1981. január 5.-e. Elbúcsúztam szüleimtől és 7 óra körül elindultam az időközben felújított WV bogárral  Balatonfüredre.

Nem telefonáltam előtte senkinek. Csak úgy vakon útra keltem.

Ebédidőben értem a Hungar Hotels balatonfüredi egységéhez. Egy órakor mentem a munkaügyre. Azt mondták, menjek az Annabella szállóba. majd ott mondanak valamit.

Jelentkeztem az illetékesnél.

  • Mi szeretne lenni?
  • Szálloda portás.

Mert a kempingben nagyon megtetszett ez a munka.

  • Tudja, hogy ilyenkor nincs nyitva a szálloda. Most csak egy gombóc üzem működik az étteremben, így csak segédmunkásnak tudjuk felvenni. Áprilisban lehet portás, ha nyitunk. jó lesz így magának?
  • Jó.
  • Szállása sincs még ugye?
  • Nincs.
  • Menjen a munkásszállóra keresse a gondnokot, mondja meg, hogy én küldtem.

Fél háromkor volt munkám, szállásom. sőt kiderült, hogy a szobatársam papíron még a szálló lakója, de van egy helyi csaja és nála lakik, így egyedül fogok lakni a szobában.

Másnap reggel 7-re megjelentem dolgozni. Bemutatkoztam mindenkinek. A fiúk elmondták, hogy mi lesz a dolgom. Szilvás gombócot gyártottunk. Mi fiúk a tésztát gyártottuk dagasztógéppel, a tésztát azonos méretűre vágtuk és tálcákra raktuk, a lányok (pincérek, szobalányok, szakácsok) pedig belerakták a tésztába a mirelit szilvát és gombócot formáztak belőle. Két lány párban dolgozott. A legtöbb gombóc, amit egy páros legyártott egy műszakban 4800 db volt.

Munka után mi fiúk persze végig jártuk Balatonfüred nyitva lévő egységeit. Ismerkedtünk egymással némi alkohol tartalmú folyadék bevitele közben. Az egyik srác egy magas, jópofa pincér gyerek Miskolcról, János már a második napon elkeresztelt Székelynek, gondolom érezni lehetett a beszédemen az alföldi tájszólást.

A tavaszig tartó szilvás gombóc munka abból a szempontból nagyon jó volt, hogy megismertük egymást a kollégákkal, a munka utáni iszogatások jó barátságok kialakítását segítették elő. Ez később nagyon jól jött, amikor az ivó cimborám adta ki a vacsorámat.

A munkásszállónk koedukált, így a munkahelyen kívül itt is ismerkedhetünk, stb.

Április elején megkezdtük a szálloda felkészítését a nyitásra. 15.-én nyitottunk. Kaptam szép sötétszürke öltönyt mellénnyel és elindult a portás-recepciós karrierem. Kezdetben három műszakban dolgoztunk, de ez nagyon megkavart így javasoltam egyik kollégámnak Tibinek, hogy vállaljuk el az állandó éjszakás műszakot. Amikor ezt bejelentettük, a kolléganőink körbe puszilgattak, mert így minden éjszaka együtt lehettek kedvesükkel.

Miután kialudtuk magunkat mentünk a strandra. két hét után rájöttem, hogy hasznosabban is eltölthetem a szabadidőm.

Feladtam a Napló megyei újságban egy apróhirdetést az alábbi szűkszavú szöveggel:

Szőlőművelést vállalok. és cím, mivel telefon nem volt.

Ezt a munkát még nem említettem, de apámnak az őszibarackon kívül szőlője is volt, így megtanultam mindent, ami ezzel kapcsolatban előfordulhat,

Jöttek a levelek csőstől. Szelektálnom kellett először a távolság alapján.

Amely megkeresések 5 km-en belül voltak, azokat felkerestem. S amit láttam annak megfelelően alakítottam ki a díjat. 3-5 Ft-ot kértem tövenként, havonta.

Jelentkezett egy csinos 30-as hölgy is, aki a szívinfarktust kapott barátjának a szőlőjét ajánlotta fel művelésre. A szőlőhöz tartozott egy takaros kis pince is présházzal, s az egész a 71-es út mellett volt. Megállapodtunk a tulajjal. Megállapodásunknak fontos része volt a pincében lévő 30 hliter bor értékesítése szeptember 1.-ig.

Akkor még nem volt annyi vendéglátóhely, mint ma. A turisták minden lehetőségre rácsaptak, ami egy kis élményt jelentett nekik.

Átvettem a pincét leltár szerint. Grafikussal csináltattam egy táblát:

 

WEIN IST ZU VERKAUFEN

Geöffnet: 15-20

 

 

Mivel már néhány művelési szerződést ezt megelőzöen kötöttem, így elkezdtem eleget tenni ezeknek.

Kapáltam a szőlőt, ha azt kellett, figyeltem nem kapott-e el valami betegséget: peronoszpórát lisztharmatot, stb. ezt csináltam 10-15 ig. Akkor mentem a pincéhez és a mellette lévő szőlőt gondoztam. Jött borvevő, abba hagytam a munkát, és lekísértem a pincébe, megkínáltam és választott. Persze edényekről is gondoskodnom kellett. Majd fizetett és távozott.

Pár nap kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha itt fogyaszthatnák többet kérhetnék érte. Szétnéztem a présház padlásán. találtam 5cm vastag pallókat, 5×10 cm-es gerendákat, és igen jó szerszámkészletet. A tulajnak még elektromos kézi gyaluja is volt.

Csak kötőelemeket kellett vennem és összeállítottam egy 16 fős nagy asztalt hozzávaló két paddal.

Volt a présházban egy 6 fős asztal, meg ez a 16 személyes, meg volt egy szalonnasütő hely, amellett 6 db keményfa kugli. Tehát ha teljes teltház lenne, akkor 28 ülőhelyem van.

A 16 fős nagy asztalt a présház előtt helyeztem el. A biznisz itt is beindult, de már az első nap azzal kellett szembesülnöm, hogy hiányoltak valami borkorcsolyát, valami kaja félét. Vettem másnap ilyeneket a boltban, meg zsíros kenyereket is készítettem zsenge hagymával.

Nem telt bele egy hét kieszeltem, mivel találtam egy kb. 15 literes bográcsot is a padláson, mi lenne, ha főznék a vendégeknek? Már voltak visszatérő vendégeim is, akik a kempingben laktak.

Mondom az egyik törzsvendég szimpatikus házaspárnak mit szólnának, ha holnap pince pörköltöt főznék nekik?  Mondtam, ha legalább 15 embert összetoboroznak rajtuk kívül akkor ők ingyen jöhetnek. Elmondtam, hogy korlátlan italfogyasztás van beleértve a pálinkát is, és az étel. a buli 17-21óráig tart és 25 DM a belépő.

Az első nap a fiatal pár szervezésében 20 -an jöttek. S közben látva az útról a banzájt, még vagy 10-en. A végének már nem is tudtam kaját adni, de persze megbeszéltük, hogy holnapra ők is szerveznek egy ilyet. Egy olyan folyamat indult be, mint maghasadásnál a láncreakció.

Egy buli, legalább három másikat generált. Ilyen körülmények között nem maradt időm a többi szőlőre. Kerestem környékben lakó ezzel egyébként is foglalkozó embereket, akikkel megállapodtam az általam vállalt ár alatt.  A postás meg rendszeresen havonta hordta a sok pénzt, aminek egy jelentős része tovább vándorolt az alvállalkozóimhoz.

A 30 hektó bort 3 hét alatt eladtam, s volt még két és fél hónapom, hogy vállalt kötelezettségemnek: az üres pincének eleget tegyek. Ezért elmentem Badacsonyba és vásároltam sok bort.

Eközben persze este 10-től éltem másik életem a portán. Este kilenckor kitessékeltem a vendégeket és bezártam a pincét. Ami előttük volt bor azt hagytam, s kívül maradhattak akármeddig. Egyébként sem volt kerítés. Hazamentem, mármint a munkásszállóra, lezuhanyoztam, s mentem dolgozni az Annabellába.

A feladatom a vendégkönyv vezetése és a kulcs kiadása bevétele s concierge tevékenységek, tehát a vendégek személyes kívánságainak teljesítése. Ez a taxi rendeléstől, virágrendelésen át számtalan igény, kérés, kérdés, kívánság lehet.

A vendégkönyv vezetését azonnal elkezdtem, fiatal sportos szőke gyerek voltam, a kollégám fekete hajú jóvágású fiatal volt. Így érthető, hogy a szabad hölgy vendégek, miután ittak egy martinit vagy koktélt, odajöttek a pulthoz s kikezdtek velünk. Akkor még nem volt számítógép, így sok volt a körmölni való.  Általában nagyobb érkezés esetén is végeztem vele éjfélre. A Tibivel úgy állapodtunk meg, ha nincs valami rendkívüli esemény, akkor éjféltől fél háromig én mehettem el aludni, fél háromtól ötig ő. Ez különösen főszezonban nem sokszor fordult elő, legalább is, ami az alvást illeti.

Két alapos ok is volt az alvás mellőzésére. Röviden összefoglalva: a magas szintű szolgáltatások nyújtása.

A taxi szolgáltatás állami kézben volt. Balatonfüreden két taxi működött ez idő tájt. Ezek napközben is megkeresték a pénzt. S éjjel már nem akartak dolgozni. Az állami taxi vállalatnak nem jutott eszébe, hogy az autók nem fáradnak el, s lehetne három műszakban is kihasználni azt a vacak Ladát, vagy Polski 125-öst.

A vendégek pl. át akartak menni a Marina bárba. Tibivel megbeszéltük, hogy osztozunk a bevételen, s addig ő állja a sarat. Beültek a VW bogaramba és már vittem őket. A Marinában ismertek a portások, s szóltak, ha valaki akart menni valahova. Sokszor előfordult, hogy oda vissza volt utasom.

Mivel komoly kapcsolatom nem volt ebben az időben, persze néha nem tudtam ellenállni, egy-egy csábító mosolynak, s udvaroltam a kedves mosoly tulajdonosának. Ami több esetben arra szorítkozott, hogy felmentünk vagy az ő szobájába, vagy egy tartalék szobába vittem,  s szeretkeztünk egy jót.

Erről írhatnék részletesebben is, de félek, hogy akkor a pornó kategóriába sorolnák ezt az írást.

Tehát maradt a reggel 6-10 ig tartó időszak az alvásra. Mert ezt követően elő kellett készítenem a következő bográcsba valót, ill. a délutáni partit.

Miután ez megtörtént gondoltam kimegyek egy kicsit kapálni.

Egyszer hallom, keresnek, kinézek a sorok közül látom, hogy egy sánta bottal közlekedő úr keres. Amikor odaérek, látom, hogy egy gyönyörű nő is van vele. A nő 30 körül, a fazon 50-60.

Németek, egy nagy Merdzsóval. Én meg fürdőgatyában. Magamra kapok egy inget, hogy a pincében meg ne fázzak. Lemegyünk a pincébe.

Megkínálom őket többféle borral. A pasi választ egyet, azt mondja, ebből kérnek egy fél litert.

Kiszívom lopóval. Felmegyünk, leültetem őket a szép magyaros terítővel megterített asztalhoz. Beszélgetünk, közben teszek-veszek. Még sem mehetek vissza kapálni, míg vendégek vannak. Az megvár.

Kiderül, hogy a Marinában laknak még két napig.

Elfogy a fél liter boruk. Kérnek még egyet. Fogom a kis kancsót, lemegyek. A nő 10 másodpercen belül jön utánam. Az egyik kezemben kancsó, a másikban egy üveglopó, elkap hevesen lesmárol és simogatja a farkam. Persze, hogy beindul, bele sem fér a gatyámba. Ezt csinálja már vagy egy perce. Én egy kicsit megszeppenek, meg sem merek mozdulni, hiszen mindkét kezemben törékeny eszköz van, így hagyom a hölgyet hadd csinálja amit jónak lát.

Ekkor valamit lekiabál a manus, amitől a nő elenged. Gyorsan megtöltöm a kancsót, s a csaj kezébe adom. Mondom neki, menj fel, én még maradok. Próbálom a kellemes incidenst félretenni, nyugtatom a Lajost. Elkezdek tenni-venni teljesen feleslegesen. S csobolyót átteszem egyik hordóról a másikra, a müa edényeket zörgetem, hogy hallják, dolgozom idelent.

Lassan a hűvös pincében helyreáll a rend a gatyámban és kimegyek.

Azon gondolkodom, hogy lehetne még egyszer kettesben lenni ezzel a bomba nővel?

Úgy döntök, megbízom bennük, s azt mondom:

  • Nem haragudnak, ha közben kimegyek dolgozni? muszáj csinálni. S különben sincs 3 óra, amikor nyitok. Ezt már nem tettem mellé.

Kimegyek, a kezem dolgozik, a fejem is. Félpercenként nézem a présház sarkát, hátha kijön ez a szépség utánam.

Egyszer vagy 15-20perc múlva megjelenik, s szinte fut hozzám.

  • Éjfélkor a Marina parkolóban leszek, gyere le.
  • Ott leszek. mondja

S egy rövidet csókolózunk. Ekkor jelenik meg a fazon a présház sarkánál. Éppen nem látott meg semmit, elindulunk felé. A nő kis vékony anyagból készült combközépig érő ruháján átsüt a nap. A tanga vonala is látszik.

Egész nap ezen a nőn jár az eszem. Minden megy a maga megszokott rendje szerint.

Este mesélem Tibinek a sztorit. Mondom neki, hogy most nem jöhet közbe semmi, éjfélkor ott kell lennem, ha késnék bocsi, majd visszakapod.

Megérkezem. A nő ismeri a kocsim, nyugtatom meg magam. Egy kicsit távolabb állok meg a bejárattól, egyrészt a diszkréció, másrészt amiatt, nehogy az itteni kollégáim észrevegyenek és esetleg most akarnának egy fuvart szerezni nekem.

Nem telik bele tíz perc, látom keresi a kocsit. Nagyon elegánsan fel van öltözve egy testhez passzoló fekete fényes anyagú nadrág s egy fehér laza ing, ékszerek, vagy bizsuk, szép frizura, smink.

Kiszállok, még a nevét sem tudom, megyek elé, szerintem arról ismer meg, hogy vigyorgom, hiszen nappal fecskében látott most meg sötétszürke öltönyben vagyok.

Megfogom a kezét, húzom, hogy mielőbb tűnjünk innen.

Amikor beülünk az autóba, bemutatkozom.

  • Szia, Jenő vagyok
  • szia
  • Elviszlek egy romantikus helyre. jössz?
  • Vihetsz bárhova.
  • Mi van a pasiddal?
  • Alszik.
  • Jó alvó?
  • Igen.

Kiviszem Tihanyba a Rév felé forduló út, 71-es tövébe. Ott van egy öreg horgász stégje, akivel kötöttem két hónappal ezelőtt egy megállapodást, hogy ha felújítom a stégjét, használhatom bármikor, amikor nincs itt.

Drukkolok, hogy ne legyen itt. A kocsimban mindig van egy pléd, s persze zseblámpa is.

Az útról nagyon nehéz megtalálni a pallójárdát, ami a nádason keresztül a stéghez és a nyílt vízhez vezetett, legalább is idegeneknek.

Bemegyünk a pallókon. Kétoldalt sűrű nádas.

Szerencsém van, nincs itt az öreg.

Leterítem a plédet. Lerúgjuk a lábbelit. Csókolózunk. már sűrűben veszi a levegőt. Nem sokat teketóriázunk. Egy perc múlva már bugyiban vagyunk. Minden a nagykönyvben leírtak szerint történik. A bugyik is lekerülnek hamar. A nő elmegy már az előjáték alatt. Direkt húzom az időt a behatolással. Élvezzük ki azokat a perceket, amelyek után tudjuk, hogy mi fog következni, de már most is különleges élethelyzetben vagyok, élvezem ezt a tüzes nőt.Látom, hogy kíván, érzem, hogy akar, érzem, hogy alig várja a behatolást. Megfogja a farkam be szeretné már fogadni, én meg csak kívül húzogatom a zaftos puncija ajkainál.

Zavar, hogy borotvált puncija kb 2-3 napos, tehát éppen a legszúrósabb, így kissé olyan mintha csiszolópapírba csomagoltam volna, de most nem érdekel. Egy idő után mégis úgy érzem ezen a fázison is túl kell lépnem. S finoman beteszem a hegyét, max 5 cm-t ekkor megink sikítások hagyják el a száját. Megpróbálom csókkal elfojtani a sikítását, mert sejtem hogy a nádasban horgászok lehetnek. A nő nagyon bepörgött egyre kisebb szünetekkel, de egyre nagyobb zajjal elmegy vagy ötször.

A víz jól vezeti a hangot. Legalább két horgász lapulhat hallótávolságon belül, mert hallva a nő sikítozásait, drukkolnak. Nem nagyon tudok rájuk figyelni, a következő sikításoknál már egymással beszélik meg az eseményeket.

Egy felpörgésénél már nem bírom tovább én is elmegyek.

Ekkor rajtam volt, rám dől. Betakarom a pléd szabad felével. Egy kicsit kivagyunk. Ő talán valamivel jobban, mert nem mutat életjeleket. De már ismerem ezt a jó orgazmus készséggel rendelkező nőknél előforduló szakaszt, amitől az első alkalommal nagyon megijedtem. Azt hittem meghalt szívrohamban és elkezdtem újraéleszteni. Most nem esek kétségbe. megnézem a pulzusát: ver. Kb. egy- másfél perc múlva teszek egy enyhe mozdulatot, felriad.

A Lajosom még mindig a puncikájában van. kb.70-80%os állapotban. Puszilgatni kezdem az arcát, nyakát. Simogatom a hátát, oldalát. Kicsit rámozdulok a Lajossal. Ő is. S most egész lassan folytatjuk. A finom, közepesen szűk, zaftos punciban megerősödöm, s tudom, hogy most és ebben a tempóban akár reggelig is kibírnám. S úgy tűnik, most ő is erre gondolt, mert igen sokáig szeretkezünk így a fél holdvilágban.

Rajtam van, rábíztam magam, csinálja, amit szeretne belátása szerint. Arra gondoltam, kár hogy ezt a nőt nem láthatják a haverjaim, mert frászt kapnának az irigységtől.

Egyszer megint elkezd gyorsulni. Csináld csak Édes! Másodjára még később fogok elmenni, mint az előbb, gondolom. Annyit kapsz, amennyit csak akarsz. A -nem tudom- hányadik elmenetele után kiszáll, azt mondja nem bírja tovább, kisvártatva rá akar bukni a bránerre. Én mint jól nevelt gyerek, mondom várj, megmosom, s felugrom. De nem vár, reszket a lábam, inkább visszafekszem a plédre. Lázasan kezelésbe veszi a bránert. Finoman harapdálja, Érzem, hogy most már hámsérülések is lehetnek szegény Lajosomon, mert egyre érzékenyebb. Ezt már én sem tudom hangok nélkül elviselni, Egyszerre fáj is meg jó is. Van úgy, ki szeretnék szabadulni a karmai közül, mert erősít, nagyobbakat harap. Fáj, de valahol irtó klassz is, így maradok. Majdcsak túlélem valahogy. A hangjaimból valószínű érzi, hogy hol tartok, gyorsít, olyan élvezeteket élek át, amelyeket eddig nem tapasztaltam, olyan hangokat adok ki, hogy nem ismerek magamra. A kanmacska elbújhat mellettem.

Hú, most én akadok ki majdnem úgy, mint a nő az előbb.

A nádasban a horgászok elhallgattak. síri csend.

Már javában hajnalodik.

  • Gyere, fürödjünk egyet! mondom, s ugrok egy fejest.

A vaslépcsőn bejön ö is.

Úszunk egy kis kört, nehogy az elcsöndesedett horgászok zsinórjába akadjunk.

Visszaérünk a stéghez. Csókolózunk egy nagyot a vízben, majd kimegyünk.

Betakarózunk a plédbe, reszketünk néhány percet.

S megállapítjuk, hogy ez jólesett.

Felöltözünk, a Marina előtt kiteszem. csók, csók.

Nem indulok egyből. Utánanézek, még megcsodálom csodálatos alakját, ahogy megy a Marina felé.

„ s befejeződik valami megint,

mint egy futballszezon.

Aztán csak remegésem

megőrült darazsa kering

lelegelt virágágyadon.” /LadányiMihály/

 

Jutnak eszembe a költői sorok.

 

–   Szia Tibi. Bocsánat Mentegetem magam. Jövök neked eggyel.

–   Kibírtam. Majd lesz ez még fordítva is.

Kárpótlásul beszámolok röviden az elmúlt órák eseményeiről.

Munka után hazamegyünk, mert Tibi is ott lakik, ahol én, csak egy másik szobában. Elmegyek zuhanyozni. Megállapítom, hogy a Lajosom elég jól meg van tépázva. Tusfűrdővel alaposan lemosom, csípi. Bekenem Niveával, lefekszem, 12-re állítom be az órát.

Kb egy hét kellett, hogy begyógyuljanak a sebeim, de megérte.

Persze e közben is volt kapás, de ki kellett hagynom.

E közben szőlőművelő vállalkozásomra is oda kell figyelni. Előfordul olyan, hogy valahová viszek éjjel utasokat, s visszafelé megállok az útvonalba eső kezelésem alatt álló szőlő mellett. Leellenőrzöm, hogy végzi az alvállalkozó a munkát, nem kell-e permetezni? stb.

A borparti is jól megy sehol egy ellenőrzés, személyi jövedelemadót még nem ismerjük.

Egyszer beállít két magyar ember. Éppen az előkészületeket végeztem a délutáni bográcsozáshoz. Mindkét fazon jól meg termett izmos kerek fejű ember az egyik kb egy hetes borostás. Szóval nem tesznek rám jó benyomást. Ha bíró lennék ránézésre 8- 10 év börtönt kiosztanék nekik fejenként. Kérdik, milyen borom van?

Elmondom, megkóstoltatom velük.  A szürkebarátból kérnek egy fél litert.

Leülnek, beszélgetünk. Kiderül, hogy a borosta miatt rosszabb képű, szóval a 10 éves, nem más, mint katolikus pap.

S ez az ismerkedés egy több éves jóval későbbi üzleti kapcsolat alapja lesz.

Az Annabella front office pultja kb 20 m hosszú. Bal szélén, nekem jobbról követlen mellettem egy Ibusz pult van. A másik végén egy drinkbár. Ahogy megyünk bele a szezonba egyre többen jönnek oda hozzám, és keresik az Ibusz dolgozóját.

Felháborodva mondják, hogy még otthon kifizették egy villának a két heti bérleti díját, és nincs, aki oda adná nekik a kulcsot. Kéri, hogy segítsek.

Széttárom a karom és elmagyarázom nekik, hogy az az Ibusz, nem ez az Ibusz.

  • Itt csak programokat értékesítenek napközben. Ahol megkaphatná a kulcsot az a városban van.
  • Tudjuk, de zárva van.

Természetesen az Ibusz is egy állami vállalat, s a dolgozói, vezetői azt hiszik, hogy ez olyan hivatal, mint a tanács, vagy bármely más, és nyáron is bezárnak legkésőbb 18 órakor.

Nincs otthon telefonjuk, vagy direkt nem adják meg, s aki nem ér ide zárórára az kereshet más szálláshelyet. Így ezeknek sem tudok mást javasolni.

  • Sajnos az Ibusz dolgozóinak nem tudom az elérhetőségét. Javasolom szálljanak meg nálunk, és holnap az Ibusztól visszakérnek a villa árából egy éjszaka árát.
  • Biztos azért nem akar segíteni, hogy a szálloda forgalmát növelje.
  • Uram ez szocializmus, számomra teljesen mindegy hány vendég van itt. Nem vagyok érdekelté téve. Ezt csak jószándékból ajánlottam.
  • Micsoda ország

Volt, aki elfogadta ajánlatom, olyan is, aki nem. Volt, aki vehemensebben reagált verte a pultot, hogy adjak neki villakulcsot.

  • Uram nem látja, hogy fal választ el az Íbusztól

Szóval sok bosszúságot okozott, hogy az állami irodáknál ilyen lazán állnak a vendégfogadáshoz.

Természetesen Tibi is szabad ember lévén kihasználta a kapások egy részét és visszaadtam neki a múltkori egész éjszakát, s nekem is voltak még kalandjaim a nyár folyamán.

Közben a pince tulajdonos csajával is összeszűrtem a levet. Sportos csinos agilis nő. De nem várt el tőlem különösebben semmit, csak néha egy kis jó pásztorórát.

Augusztus 20.-a után drasztikusan csökkent a forgalom a pince bizniszben, s közeledett az idő, a szeptember elseje, amikor a pincét annak hordóit üresen át kellett adnom, ezért már csak a maradék bort értékesítettem. A pince partik sem álltak már össze.

Tudomásul kellett venni, hogy ennyi volt.

Visszaadtam a pincét (és a nőjét) jogos tulajdonosának.

Egyébként még hónapokig edzettem…

 

Eljött a szeptember. Mellékfoglalkozásom nem lévén szép időben kimentem vagy egyedül, vagy a Tibivel, vagy valamelyik lánnyal Sajkodra, Tihany nyugati oldalának csöndes gyöngyszemére. S élveztem a kora őszi nyarat.

Ekkor azt találtam ki, hogy elmegyek nappal kőműves segédmunkásnak.

Nagy kereslet volt ilyen munkásra. Elég jól megfizették. Jelentkeztem egy mesternél Végh úrnál. S egyből egy 16 lakásos társasház építésébe cseppentem. A munkában egy másik mester is részt vett szintén néhány segédmunkással.

Kemény munka volt. De egy fiatalembernek ez meg se kottyan.

Egyszer kéményt rakott a mester.

Ez viszonylag babramunka, kevés anyagra van szükség, de annál jobban kell figyelni a függőlegesre, a kötésekre és különösen a kémény belsejének kikenésére.   Mivel minden anyag a mester keze ügyében volt, leültem, és elkezdtem nézegetni a rajzot különösebb érdeklődés nélkül. Egyszer feltűnt, mintha a kémények két lakás közös falánál  nem úgy helyezkednek el, ahogy a rajzon van. Megnéztem még egyszer, majd megint.

  • Mester bocsánat, de nem jól kezdte el a kéményt, mondom.
  • Eredj már nem értesz te ehhez.
  • Mester mondtam már magának, hogy én már 14 éves koromban magam építettem a házam, meg különben is, már 6 éves koromban megkóstoltam a maltert, amikor ott vigyorogtam a házunkat építő kőművesek mellett és egy elszabadult malter adag a képembe repült, fogadjunk egy üveg whiskyben!
  • Na azért már lemegyek.

Már olyan 2,5 m-t felépíthetett, mert 120 cm es állványon állt. Nézegeti a rajzot.

  • Hallod te fiú igazad van. köszönöm, hogy szóltál. megnyerted a fogadást. Milyen whiskyt szeretnél?
  • Ballantinest
  • Ízlésed az van, bazd meg. nevetett.

Nekem lett egy kis többlet munkám a bontással, de legalább, minden jól ment tovább.

Mentségére szolgáljon, hogy valóban kacifántosan volt megrajzolva. Annyi baj lett volna, hogy az egyik lakásban a tervezettnél hosszabb lett volna a kéménykiállás és az ablakig menő fal hossza, a másik lakásban meg egy kéménykiállással, kb 60 cm-rel kisebb.

Ezt követően apránként minden szakmunkába bevont.

  • Tudnál még egy segédmunkást beszervezni? kérdi
  • Megkérdezem az ismerőseimet.

Este megemlítettem egy londíner kollégának, a Belgának. Ő valódi belga állampolgár volt kint született. Az apja volt magyar, így törve beszélte a magyart, de fiatalkorú volt még és az apja hazahozta. Nem is nagyon tetszett neki a rendszer. Egyébként elmondta, hogy kint az utca nevelte.

De egy szófogadó, dolgos, erős gyerek volt.

S ha már itt tartunk több olyan embert ismertem, akik tartósan itt éltek, és nem magyar származásúak voltak. Sőt ezek még jól is érezték itt magukat. Persze mondhatják erre egy francia vagy német útlevéllel könnyű volt, mert bármikor átsétálhattak a határon.

Betanítottuk a Belgát maltert keverni, a többi egyszerű volt oda kellett hozni nekünk a téglát a maltert és már ketten falaztunk, a Belga meg nem győzte hordani kettőnknek az  anyagot.

A Belgával tehát most már elvileg 20 órát együtt dolgoztam naponta. Ő is bevállalta az éjszakai londinerséget, amelyen ugyan némi pénzt lehet veszített, de nappal behozta. Reggel 6- tól este hatig dolgoztunk. Néha megálltunk azért szusszanni, ebédelni, stb.

Este hatkor haza mentünk a szállóra lezuhanyoztunk és fél tízig aludtunk.

A fiatal lány vendégek már régen hazamentek az egy éjszakás, hetes kalandoknak vége lett, ilyenkor már csak nyugdíjas csoportok voltak. Tehát az éjféltől fél háromig tartó időszakban aludhattam, A Belgának a Tibi 2 től engedte meg, amikor a jövés-menés kezdett alább hagyni.

Majd október végén a szálloda is bezárt. A cégtől kaptuk az alapfizetésüket, a szállást ingyen.

S mellette építettük a szocializmust. Ezen az épületen dolgoztunk hónapokig. Nem felejtem el azt a november végi napot, amikor a kéményeket kellett kifugázni, vagy ahogy a mester mondta: birbitelni.

Felhő átvonulásos hideg idő volt már reggel is, majd megerősödött az északi szél, mi meg fent voltunk a tetőn 3szittel a földszint felett. Elkezdett esni a hó. igazi hófúvás alakult ki.

el akartunk menekülni a környékről is.

  • Gyerekek csináljuk már ezt meg!
  • Ilyen időben mester?
  • Dupla bért fizetek mára.
  • Na próbáljuk meg.

Megcsináltuk. A Belgával lementünk a legközelebbi kocsma bisztro féle átmenetbe. megvacsoráztunk és jól berúgtunk.

Befejeztük az építést is. Szabad voltam egész nap. A pincér gyerek, János, aki elnevezett Székelynek, szintén ráért. Ekkor felvettünk egy szokást. Reggel összejöttünk, főztünk teát s azt iszogattuk, beszélgetünk.

Majd dél körül elmentünk egy étterembe. Ott találkoztunk a főszakáccsal, Bingivel és szép nyugodtan megebédeltünk. Jánosnak voltak olyan vonásai, allürjei, mint Szinbádnak.  Szerette megadni a módját az étkezésnek.

Tél volt holt szezon.

Egyszer szóba kerül egy pincércsaj a Júlia. Azt mondják a fiúk, hogy három éve itt dolgozik és még nem látták pasival. A Bingi megjegyzi:

  • Biztos leszbi.
  • Miért próbáltatok már neki udvarolni?
  • Kerülgettük, de nem vette alapot.
  • Az még nem jelent semmit.
  • Lehet, hogy ott a közvetlen munkatársakkal nem akar kikezdeni, mert tudja, hogy annak nem lesz jó vége.
  • Pedig csinos csaj ez a Julia, nem fiúk? Kérdem
  • De, a feje nem nagy szám, de csinos az tény.
  • Ajánlok nektek egy fogadást, mondom az x-edik fröccs után
  • Fogadjunk egy 07-es Ballantinesben, hogy egy héten belül lefektetem a csajt.

Úgy voltam vele: így is úgy is megisszuk. legyen valami tétje.

  • Jó.
  • De hogyan fogjuk leellenőrízni?
  • Te mostanában minden nap 8 körül átjössz hozzám teázni. Ha nincs ott a csaj, teázunk, Ha ott találod, akkor whiskyzünk később.
  • Meg akkor is whiskyzünk később, ha elveszted a fogadást, ezt az opciót se felejtsük el Székely, nem igaz?
  • persze.

Már eddig is éreztem egy finom rezonanciát a Júlia részéről. Egészen finom apró jeleket, amelyeket csak az vesz észre, akinek meg van ehhez az érzéke.

Ezt követően én is apró jeleket kezdtem adogatni. Nem dolgoztunk. Ez bizonyos szempontból jó volt, másból rossz. Én ritkán kerültem vele kapcsolatba. Néha feljött este megkérdezni, hány reggeliző vendég lesz, vagy felhozott egy számlát a zsurnálba.

Most itt vagyunk egy u alakú épületben. Ők a másik szárnyban, mi itt. Megtehetném azt is, hogy bekopogok hozzá, s azt mondom, akarsz egy fél üveg whiskyt? Gyere négy nap múlva a szobámba reggel félnyolckor, befekszel az ágyamba és jön a János, majd kimegy.

De ez nem lenne fer. Nem azért, mert elnyerném tőlük azt a piát, azért, mert nem lenne igaz, másrészt nem lenne sikerélményem.

Tehát rossz, mert nincs munkakapcsolat, El lehetünk itt egy évig is, hogy ne találkoznánk.

Jó viszont azért, mert ráér, kipihente magát, esetleg unatkozik.

Lementem a portára megnézni hányas szobában lakik? ki a szobatársa?

Bementem a klub szobába. nem volt ott.

Visszamentem a szobámba. Úgy gondoltam bekopogok, ha ő van bent egyedül elindulok az őszinteség vonalán, hogy tetszik nekem és meg szeretném hívni moziba. Ha ketten vannak akkor azt mondom sziasztok lányok nincs kedvetek sakkozni? Ha a szobatárs van bent, akkor rákérdezek: szia a Júliát keresem nem tudod hol van?

Ez lenne a legjobb, időt adni neki, hogy eszeljen, vajon miért keresett a Jenő? Mit akarhat?

Modellezem az opciókat és rájövök az utolsó a legjobb.

Úgy döntök, hogy nem csinálok semmit. Nem kell bepánikolni, még van hat és fél napom.

Kopognak.

  • Bújj be.
  • Székely, Jó reggelt, mi újság, igyunk teát?
  • Jó reggelt milyen újságot szeretnél napló, Népszabadság…igyunk teát.
  • Elaludtam egy kicsit.
  • Mindjárt tíz óra.
  • Tudod Székely elgörbültem tegnap egy kicsit.
  • Miután te eljöttél, mi még a Bingivel elmentünk az Astóriába.
  • Nekem annyi elég volt. Nem akarok minden nap berúgni.
  • Én se, tudod Székely, csak így jön ki. Emlékszel a fogadásra?
  • Emlékszem. Még semmit nem tettem az ügy érdekében. majd meglátjuk.

Apropó, hallottad, hogy jövőre lehet vállalkozni? a kormány hozott egy kivállalkozásokról szóló rendelet csomagot, ami januártól lép életbe.

Merítő forralónk van. Lemehetnénk a konyhára is, de így kényelmesebb.

Sokféle filteres teánk van. kiválasztunk két finom earl greyt.

Teszünk bele mézet.

  • Hallottam róla, de tudod Székely ez is valami róka fogta csuka lesz, valami tessék lássék dolog. Én nem bízom ebben a kormányban, amíg itt szocializmus van, nem változik semmi. Én inkább összejövök egy jó német nővel és kivitetem magam.
  • De valamit csak jelent. úgy tűnik felismerték az elvtársak, hogy mozgósítani kell az emberek energiáit, becsvágyát, mert a hagyományos módszerek kezdenek kifáradni.
  •  Itt van ez az Ibusz is. Te lent az étteremben el sem tudod képzelni mennyi panasz van rájuk, s mivel ott vagyok az Ibusz pult mellett nekem pampognak. Persze joggal, mert hogy lehet így hozzáállni az idegenforgalomhoz, hogy csúcsidőben legkésőbb 6 órakor bezárnak, s tudják, hogy bejelentett érkezéseik vannak, lemennek a strandra, mint aki jól végezte a dolgát? ez nonszesz,vagy az hogy nincs taxi este, de máskor sem nagyon. S a kormány meg azt hangoztatja, hogy kell nekünk a valuta, mert csak abból tudnak nekünk valuta keretet adni.
  • Tudod Székely, az a baj, hogy nincs pénzünk, semmiből semmit lehet csinálni. Szarból nem lehet várat építeni. De nem csak nekünk kettőnknek nincs pénzünk, de az országnak sincs. Nincsenek bankok, nincsenek hitelek. Nem értünk semmihez, csak a szakmánkhoz úgy ahogy. Elvileg elismerem valamit jelent, mert elmozdulást jelent az állóvízhez, vagy inkább a mocsárhoz képest.
  • Így van. Ha megjelenik ez a törvénycsomag azért át fogom olvasni. Mesélj a német nő projektedről, hogy haladsz?
  • Tudod Székely, azt mondják sármos férfi vagyok, magas, jóképű, a német nők fel is csípnek igen gyakran egy éjszakára, vagy amíg itt vannak, de ennyi. Csak kalandnak vagyok nekik jó. Kezdem ezt is unni.
  • Nem lehet, hogy megérzik rajtad a beszélgetéseitek során, hogy te lepattanni szeretnél, illetve nem vagy elég lelkes az együttléteitek során?
  • Ebben is lehet valami.

Tovább iszogatjuk a fél liter teát.

  • S most hogy holt szezon van, edzesz valakit?
  • Most nincs csajom. Tudod itt a szállón nem akarok kikezdeni senkivel, még a végén rám akaszkodik, terhes lesz, s lőttek a terveimnek. És neked.
  • Van városban egy három évvel idősebb gyógytornász lány. Nem túl szép, de kedves csinos nő. Összejövünk kétszer háromszor egy héten.

A múlt héten ügyeletes volt éjszaka, még a kórházban is végig keféltük a fél éjszakát.

Nem az lehet a baj, hogy a nők félnek tőled, mert úgy érzik lenézed őket?

  • Tudod Székely, néhányszor megégettem magam fiatalabb koromban. Írtó szerelmes voltam néhány lányba, mindegyikben csalódnom kellett. Kevés voltam nekik. A legutolsó szerelmi csalódásom óta csak egy játékszernek tekintem a nőket. Érzelmileg nem érintenek meg többé.
  • Majd meglátod lesz az a nő, aki megváltoztatja a jelenlegi álláspontod.
  • Kétlem.
  • Menjünk ebédelni?
  • Menjünk.

A folyosón a lépcső előtt szembe jön velünk a Julia.

  • Székely, Székely bök oldalba János. S jelzi, mintha nem látnám, ki jön a folyosó ellenkező irányából.
  • Szia Julia, tudsz sakkozni? kérdem
  • Miért?
  • Szervezek egy helyi sakkbajnokságot és azt szeretném, ha lányok is indulnának.

Ha azt mondja -fut át az agyamon-, hogy nem érdekli, elvesztettem a fogadást.

  • Apám tanított gyerekkoromban, de régen nem játszottam.
  • Szervezhetünk egy pár tudás felfrissítő partit mielőtt élesben menne a verseny. Mit szólsz hozzá?
  • Jó, ha ráérek
  • S mikor érsz rá?
  • Talán négy órától.
  • A klub szobában jó lesz.
  • Jó. szia.

S előttünk leszalad a lépcsőn.

Kimegyünk az utcára.

  • Te Székely, hogy jutott eszedbe ez a sakkverseny
  • Csak úgy jött.

 

Délután négy órakor levonultam a sakk készletemmel a klub szobába.  A klub szoba melletti konyhában egy lány főzött valamit.

Felállítottam a bábukat. Na jól nézek ki, ha bolondot csinál belőlem.

Vagy 10 perc múlva megjelent Ágival, a szobatárssal.

  • Szia hoztam a szobatársam is nem baj? Mondtam hova megyek meg miért, s azt mondta szeretne ő is megtanulni.
  • Nem baj, sőt örülök neki. csüccs.

Elmagyarázom a lányoknak a lépéseket. Juliával elkezdünk játszani.

Néha direkt figyelmetlen vagyok. Örül, hogy levehetett egy-egy bábumat, úgy intézem, hogy öröme legyen benne, de azt most az első meccsen nem engedhetem meg, hogy ő győzzön.

  • Matt . Mondom. S megpróbálok együtt érző képet varázsolni az arcomra.
  • A francba, pedig elég jól ment ugye?
  • Igen.
  • Megpróbálod te is Ági?
  • Majd a vesztessel.
  • Hány partit játszunk?
  • Hármat.

Úgy intézem, hogy második játszmát elveszítsem. Nem volt könnyű.

Mérgelődöm én is,

  • Látjátok, ez van ha két szép lány van egy férfi közelében egyből elveszti az ember az eszét.
  • Hehehe

Persze a harmadik partit én nyerem.

Helyet cserélünk az Ágival.

Most azon gondolkodom, mi lenne a jobb viselkedés? Ha kibicelnék az Áginak, vagy fogjam be a pofám legyek független? Úgy döntök, segítek az Áginak, de csak azért, hogy Júliának ne legyen olyan unalmas a játszma.

A meccset persze Júlia nyeri.

Játszunk még néhány partit. Fél hat körül azt mondom a lányoknak:

  • Látom tetszik nektek ez a játék, sajnos mennem kell, itt hagyom a sakkot, vigyétek fel, ti a szobátokban is játszhattok. köszönöm a partikat. sziasztok.
  • Szia.

Éppen nem volt muszáj vagy sürgős, sehova sem mennem, de úgy gondoltam ennyi mára elég volt. Ne feszítsük túl a húrokat.

Lementem a közeli bisztróba vacsorázni.

 

Másnap délelőtt megjelent János.

  • Szia Székely! Na mi újság?
  • Semmi, vagy valami? tegnap másfél órát voltam vele… sakkozni. De ott volt, s ez már jelent valamit.
  • Majd meglátjuk hogyan tovább?
  • Majd meglátjuk.
  • S te jól vagy, mi van a cimborákkal?
  • A Plakátragasztónak nincs tüzelője azt mondja egy gyertyával fűt a pincében ahol lakik. A Fütyi meg egy üvegezett, de fűtetlen folyosón lakik.
  • Ezért kell vigyáznunk erre a kurva szeszre. Látod én már visszafogom magam, mert amikor már automatikusan nyúlsz a piához baj van. Ilyenkor a befőtt kúrát alkalmazom. S az édes befőtt feloldja a szesz igényt. Ezt megfigyeltem magamon, segít elszakítani a köteléket. Piát csak módjával.

S azt észrevetted, hogy amikor éhes vagy jobban kívánod a szeszt?

  • Én megiszom kaja előtt, kaja után.
  • Látod én nem. Egy kiadós kaja után, már nem is kívánom a szeszt.
  • A Fütyiék már nem is nagyon esznek. Ezek minden energiájukat az alkoholból nyerik.
  • Látod ezért kell észnél lenni minden szokással. Semminek nem szabad rabjának lenni.
  •  Állítólag a napokban kapható lesz a kisvállalkozói törvény. Azt olvastam, hogy lehet 2 fős gmk-t alapítani.
  • Az mi?
  • Gazdasági munkaközösség a teljes neve. Meg van olyan, hogy vállalati gmk. Ott a munka után dolgozhatsz tovább az állami vállalat gépein.
  • Hallod Székely, az a baj hogy ezt sem ránk találták ki. Mi nem tudunk itt vgm.k-t alapítani, mert szezonban 10- 14 órát dolgozunk. Vagy a reggeliztetést kiadja a cégünk vgmk-ba?
  • Ki kell találni valami mást.
  • Ki…
  • A Donival mi van?
  • Kiment Németországba.
  • jól megy neki. Jól osztja a jattot?
  • Tudod Székely, mit mondjak erre nincs összehasonlítási alapom, mióta itt vagyok ő a teremfőnök. Nem pártag, de mégis olyan kapcsolatai vannak, hogy őt ki se lehetne innen robbantani. Jó fej, simulékony modor, rugalmasság, kompromisszum készség, szolídság, s nem iszik.
  • Látod azért telik neki BMW-re.
  • Meg amit össze kapírgál. Tudtad, hogy valutázik.
  • Te is biztos csinálod nem?
  • Á én nagyon ritkán tudok egy kis márkát váltani, vagy jattban kapunk a Donin keresztül néhány márkát.
  • Nekem is csak ha taxizok, akkor adnak márkát. Amit kapok a portán megy a közösbe, amit hetente elosztunk.
  • A Doni ezt ezres, tízezres nagyságban csinálja. Van egy negyvenfős csoport, egynek vált, az örül, hogy többet kapott a pénzéért, mint a hivatalos helyen: Elújságolja a másiknak, s egy óra alatt az egész csoport valutája nála van. Ha csak 100 márkát váltanak az már négyezer, s van vagy 10-15 csoportunk, nem beszélve az egyéni vendégekről. Az is lehet, hogy már az idegenvezetőkkel van olyan kapcsolatban, hogy ajánlják.
  • Tehát simán öt számjegyű márka megy át a kezén naponta. ha csak öt forintot tesz rá akkor is ötvenezret keres naponta. Az éttermi fizetés meg jatt, csak mellékes neki. Ez a munka adja a jogalapot a nagy pénzhez.
  • Látod ez az, ha jó helyre kerül valaki. A brifkó nála van, természetes, hogy pénzzel bánik, nem tűnik fel senkinek. S jönnek a jól szituált és kevésbé jól szituált pesti fazonok, szinte naponta.
  • Érdekes, hogy itt lakik még velünk, pedig biztos tudna már venni egy szép házat.
  • Kell neki a forgótőke a váltáshoz.
  • Az is lehet, hogy azért ment ki, mert egy részét német bankszámlára teszi.
  • Lehet.
  • Na menjünk ebédelni.

 

Három óra körül bekopogok a Júlia szobájának ajtaján. Igenre benézek.

  • Szia Ági! Na hogy megy a sakk? Játszottatok még tegnap?
  • Igen, nem rossz, de megállapítottuk, hogy jobb játékot is tudunk.
  • Igen és mi az?
  • Azt nem mondom meg. Találd ki! s mosolyog.
  • Csabd le csacsi?
  • Nem talált.

Persze sejtem mire gondolt: fiatal egészséges lányok is ugyanúgy a szexre gondoltak bizonyára, mint én.

Átfut az agyamon mennyivel könnyebb lenne a dolgom az Ágival. Ő egy kiegyesúlyozott nyitott lány.

  • Júlia hol van?
  • Én nem leszek jó?
  • Ha megmondod hol van, válaszolok
  • Kiment vásárolni, szerintem jön nem soká.
  • De jó lennél, csak ne felejtsd, a legjobb falatokat utoljára hagyja az ember… s kacsintok egyet.

Kérlek, mond meg a Júliának kerestem.

Szia. S küldök neki egy puszit.

 

Fél öt felé megyek megint. bekopogok.

Most a Julia van a szobában.

  • Szia Júlia! mondta az Ági, hogy kerestelek?
  • Igen
  • Azt is elárulta, hogy megbeszéltétek, jó ez a játék, de tudtok jobbat, megmondod mi az?
  • Találd ki.
  • Amit én kitaláltam az nem játék, hanem komoly el szeretnélek hívni moziba. eljössz?
  • Mit adnak?
  • Biztos valami jó filmet.
  • Jó menjünk.
  • Akkor 6 órakor kopogok, elmegyünk előtte egy cukrászdába is jó?
  • Jó.
  • Akkor majd, jövök.

 

A cukrászda és a mozi is teljesen normálisan telt. Az volt az érzésem, hogy a Júlia nagyon visszafogott, tartózkodó. Nem könnyíti meg a dolgom. Én is teljesen visszafogott voltam megdicsértem a ruháját, meg hogy milyen csinos, de hozzá sem értem.

Hazakísértem. Megköszöntem, hogy eljött velem moziba és kész. Még arc puszit sem kértem, de kaptam.

 

  1. nap.

Ezen a napon minden úgy folyt, mint a többin. Úgy döntöttem, hogy ma nem keresem a Júliát.

Hagyok neki időt.

 

4.nap.

 

Délután háromig minden úgy ment, mint máskor. Visszaértem az ebédről és ledőltem egy kicsit. Egyszer kopognak.

  • Igen
  • Szia Jenő visszahoztam a sakkot.
  • Gyere be egy kicsit.

Félénken bejön.

  • Csüccs. Iszol egy teát?
  • Nem kérek. s leül az ágyam szélére.
  • Észrevetted, hogy tetszel nekem?
  • Igen
  • S szerinted lehet köztünk valami.
  • Te is tetszel nekem, tudod azt vettem észre, hogy te olyan finoman tudsz udvarolni, nem akarod lerohanni az embert.
  • Ez azért van, mert alapból tisztelem a női nemet. S téged különösen. Olyan tisztességes lánynak tűnsz.
  • Nem csak annak tűnök, az is vagyok.

Jaj csak nehogy azzal jöjjön, hogy majd a nászéjszakán… fut át az agyamon.

  • Az ilyen lányokat szeretem.
  • Azt mondta az Ági irigyel, hogy udvarolsz nekem.
  • S te hogy látod, van remény?
  • Majd meglátjuk.

Feláll, vagy inkább felugrik, pedig meg sem mozdultam.

  • Most megyek.
  • Ráérsz, nem jössz vissza később?
  • Talán.
  • Várlak, itt leszek. Az ajtóm mindig nyitva.

Nem jön.

 

5.nap.

 

Megint a tegnapi taktikát választom. Eltelik az egész nap. Már délután négy óra van. Éppen menni akarok hozzá, hogy meghívom egy teára, mikor kopognak.

  • Igen
  • Szia Jenő, ráérsz.
  • Neked mindig drága Júlia, csüccs.
  • Most akartam menni hozzád megelőztél, tegnap vártalak, ittunk volna egy teát.

Ezt azért kellett elmondanom, hogy megnyugtassam, nem egyoldalú a közeledése, s hogy zavarát csökkentsem.

  • Most itt vagyok.
  • Iszol egy teát?
  • kérek.

Elkészítem, s közben megérzem, hogy parfüm is van rajta.

Fő a teavíz, fő a nő. Fut át az agyamon.

 

Vége az 5. résznek

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás