Teenager Party 10. rész

rész

Azoknak, akiknek túl száraz volt az előző blokk, jelentem most visszatérek a vízhez.

Újabb nap kezdődött a strandon. A gazdasági igazgató leküldött öt doboz színes festéket, hígítót, ecsetet egy dolgozóval.

Üzentem a Sanyinak, hogy jöhet festeni. Látom, igyekszik rendesen, de már megint tele van a keze a már ismert tárgyakkal.

Figyelem, odaér a kapuhoz. Egy pillanatra megáll, úgy tűnik így messziről, gondolkodik.

S mivel nem megyek elébe, viszonylag rövididő alatt dönt és az ecsetes kezével lenyomja a kilincset. Direkt nem üdvözlöm elsőre.

Jó jó jó… mondták, hogy jöjjek festeni.
Üdv. mit akartál ezzel a jojóval, köszönni?
Igen, de mivel maga még olyan fiatal mondhatom, hogy szia?
Mondhatod, látod én meg egyből letegeztelek, nem baj?
Nem.
Akkor jó. Van festék, meg hígító, mit szeretnél festeni?
Az ajtókat.
Így van, ezt beszéltük a múltkor. Úgy gondoltam, szép színesek legyenek a kabinajtók. Az egyiket sárgára a másikat pirosra festenénk. Mit szólsz hozzá?
Bízd rám főnök.

A kabinok egyik felét madzaggal leválasztottuk, hogy Sanyi kényelmesen elférjen, a másik felét használhatták a vendégek.

Már az elején láttam, hogy nem azt fogja csinálni, amit mondtam, de kíváncsi voltam mi lesz ebből. Úgy voltam vele nem az én strandom, nem az én festékem, amíg nem akarja a vendégeket összekenni hadd dolgozzon.

Keverte a festékeket, kért még tőlem edényt, kapott két konzerves üveget, meg a sajátját is befogta. Hátrébb lépett, megtekintette a teljes kabinsort. Kedvenc keskeny ecsetjével az arányokat méregette. Egy óra körül hívtam enni, nem jött. Adtam neki vizet egy üvegben.

Már délután látszott, hogy egy tengerpartot fest vagy 10 kabinajtóra. Homokkal, pálmafákkal, sziklás rész is volt. Meg kell hagyni ügyesen dolgozott. Nem tudom divat volt-e valahol a grafiti akkor?

Estére befejezte a baloldalt. Megbeszéltük, ha éjszaka megszárad a festék, át mehet a másik oldalra.

Kérdem tőle:

Mondtad a doktor úrnak hogy te nem szobafestő vagy, hanem festő?
Nem.
De miért nem? Lehet, hogy akkor festőkellékeket, vásznat, olajfestéket kaptál volna.
Nem tudom, nem baj… és dolgozott tovább.

Három nap alatt elkészült a nagy mű. A végén emberek is kerültek rá. A kép megtelt élettel.

Mindenki a csodájára járt. Ma ezt úgy fogalmaznám, hogy naív művészet. De volt benne valami igazi is. Valami, amit csak a nagy művészek tudnak. Benne volt a nagy titok, amitől működött az egész. A finom színkeverés és használat, a kellemes pasztel színek, a tónusok, az egyes színek arányai olyan kellemes hatással voltak rám és a vendégekre is, hogy megdöbbentünk és gratuláltunk a Sanyinak.

Milyen érdekes dolog a tehetség. vajon hány emberben és milyen pozitív adottságok fojtódnak el és mennek veszendőbe?

Itt jegyzem meg, hogy a rendszerváltás után, vagy 25 évvel a fenti események után jártam arra. S gondoltam megnézem, mi van a kórház stranddal? Teljesen lepusztult: nagy gaz és szemét. A kabinajtókról lepattogzott a festék, de még ki lehetett venni a maradványokból, hogy azt még Sanyi festette 1972-ben. Szomorúság fogott el. A piacgazdaságban már nem telik a dolgozók pihenésére, a vadkapitalizmus felütötte fejét.

Gyorsan múltak a napok. S dolgoztam reggel hattól este hétig. Szórakoztam este, éjszaka. Alig aludtam, de bírtam és élveztem.

Július 20.-án vége lett az első 40 fős úszóiskola turnusnak. Indítottunk egy másikat.

De ez egyben azt is jelentette, hogy a Jutkának nem kell most már kötelességből jönnie. A húga befejezte az egy hónapos tanfolyamot.

Sejtettem, már önmagában ez a tény, hogy nem kell elkísérni naponta a Hugit, kezdi vágni kapcsolatunk vékony fonalát.

Hogyan fogunk így kommunikálni, randit megbeszélni? Kezdtem aggódni. Éreztem, hogy valami történni fog a kapcsolatunkban. Legutoljára akkor láttam, amikor a Hugi utolsó úszásórája volt. Azt mondta tudja, hol talál. Adott a számra egy puszit és elmentek.

Teljes bizonytalanság és kétségbeesés kezdett rajtam úrrá lenni. Mikor? mikor? mikor?

Nincs annál rosszabb, ha az ember vár valakit, de nem tudja, jön-e egyáltalán, s ha jön, mikor?

Egy óra múlva? egy hét múlva?

Már így is eltelt két nap, hogy utoljára együtt voltunk.

Aznap este hazamentem egyből.

Másnap már bementem a törzshelyemre este, hátha valamelyik testi-lelki jóbarátom -s ha testi ez csak nő lehet- ott találom.

Lehet korán jöttem. Ittam egy sört és hazamentem.

A negyedik nap este fél hétkor megjelent Jutka. Elébe mentem egészen a strand kapujáig. Kinyitottam a kaput, mint a Sanyinak. Mosolygott, de azonnal levettem, hogy mosolya erőltetett.

Szia Édes.
Szia Jenő.
Mi baj van? Szomorúnak tűnsz?
Eddig nem mondtam, de holnapután elutazunk a szüleimmel nyaralni.
Hova mentek?
Bulgáriába.
Az biztos szép hely, még nem jártam ott.

Bezártam a strandot, és andalogtunk a faluban. A törzshelyem előtt mentünk el.

Bemegyünk?
Én most csak veled akarok lenni.

Hazamentünk, Apám még szöszmötölt az udvaron valamit.

Bemutattam a lányt, és behúzódtunk a kéglimbe. Zene be.

Mit hozzak?
Egy kis bort.
Nem kóstolod meg a Fater gyümölcspálinkáját? így én.
Jó, egy kicsit.

Leszaladtam a pincébe és hoztam a páleszt, meg egy kancsó bort. Pálinkás pohár nem volt kint, így a borosba töltöttem.

Egészségedre
A barátságunkra és a szép emlékeinkre.

Persze víz kellett neki hozzá, mert csípte a torkát az 50fokos szesz.

A gyerekcsinálós szalag volt fent.

Tegyél fel valami vidámat vagy rockot!

Feltettem egy glamrockos Trex, Slade, Mud, Sweet. Smockie, Suzi Quattro stb válogatást.

Néhány perc múlva felállt, táncolt.

Mentem én is. Buliztunk. Valahogy éreztük, hogy most vagyunk így utoljára. Ki akartuk élvezni minden percét.

Néha kortyoltunk egy kis szeszt. Persze melegünk lett hamar. Levetkőztünk úgy táncoltunk tovább.

„ Ma még elsápadok,

ahogy a bőrödhöz érek, de jól tudom:

e simogatások is meghalnak,

mint cinkék lábnyomai a havon.

S befejeződik valami megint,

mint egy futball szezon.

Aztán csak remegésem megőrült

darazsa kering lelegelt virágágyadon.”

/Ladányi Mihály/

Szóval minden úgy történt, ahogy ezek után történni szokott, egy kis hozzáadott értékkel:

Az első menet után, amikor is elment vagy háromszor, s ejtőzünk az ágyon, feje a mellkasomon, azt mondja:

Menj, mosd meg a farkad. Tudod, elhatároztam, hogy mivel te pusziltál meg ott lent először, én is megpuszilom a farkad.

Huú, ez a mondat már önmagában a menybe visz. Legszívesebben megkértem volna, mondja el még egyszer.

Én el, zuhanyozni. Utolsó mondata csengett a fülemben. Lemostam vagy háromszor a Lajost. Biztos akartam lenni, hogy 100%-ban tiszta vagyok. Törölközés, vissza.

Nézegeti, játszik vele forgatja jobbra-balra. Még félárbócon van az előbbi akció miatt, de hagyom hadd játsszon vele, abból baj nem lehet.

A finom női kéz, s a gondolat, hogy mindjárt hozzáér a farkamhoz az a finom ajka, persze, hogy meghozza a kívánt hatást. Simogatja a szerszámot, óvatosan odahajol, szagolgatja. Remélem tiszta gondolom magamban, de megnyugtatom magam, hiszen két órán belül többször mostam meg. Megpuszilja itt-ott. A hegyét is, de nem veszi be, nem csinál mélytorkot. Az az idő nem jött még el. Lehet, hogy a nyalásom sem hasonlít a későbbiekre.

Én meg ráfordulok a puncijára gondoltam csinálunk egy 69-et, de leállít.

Csak feküdj nyugodtan.

Persze hallgatok a parancsra. Jól elvan a megerősödött Lajosommal kettesben. Egy idő múlva átteszi a bal lábát rajtam, és óvatosan beilleszti. Nagyon lassan engedi be. Közben finoman elkezd a csípője hullámzani, hagyom. Felnyúlok, simogatni kezdem a cicijeit, s ahol érem.

Egész lassan csinálja. Ezt szeretem, mert így sokáig bírom, majd kezd bepörögni. Jól van, gondolom magamban nem lesz ez rossz. Gyorsul, mint a Ferrari. Hányja veti magát nyüszít, sikít.

Átfut az agyamon, hogy ezt lehet szüleim is meghallhatták pedig 3fal választja el őket tőlem. Nem tudják elképzelni, miért visít ez a szegény lány. Anyámat sohasem hallottam visítani.

Rám zuhan felsőtesttel. Majdnem egyszerre megyünk el.

Most kiakadt egy kicsit vagy nagyon? Erősen zihál, elernyedt.

Szerintem elájult, mert vagy két- három perc múlva összerezzen, felriad.

Átfut az agyamon, milyen csodálatos éjszaka. Ebből kell táplálkozni, erőt meríteni nehéz napokon. Milyen fantasztikus rezonancia volt közöttünk.

Fél három körül felöltözünk. Hazakísérem. Nagy búcsúzkodás a kapuban és eltűnik.

„ E simogatások is meghalnak,

mint cinkék lábnyomai a havon.

S befejeződik valami megint,

mint egy futballszezon…”

Ladányi Mihály sorai csengenek a fülemben.

Hazamegyek. Megállok az ajtóban. Nézem a zilált ágyat. boldog óráim néma tanúját,

s elkezdek sírni.